A Lánchidat aligha lehet még egyszer megpróbálni eladni, a szocialista és a liberális buli is becsődölt, az összefogásosdihoz meg túlzottan utálják egymást – miből éljen így meg a hazai progresszió?

Fotó: MTI/Mónus Márton

Fotó: MTI, archív

Ott volt ugye a „független jelölt” ötlete, aki mögé majd mindenki besorol, oszt’ veszít a Fidesz. Egyszer Kész Zoltánnal Veszprémben, egyszer Márki-Zay Péterrel Hódmezővásárhelyen sikerült – a pécsi Mellár Tamás az első adandó alkalommal pártosodott. Kész azóta már sehol, Márki-Zay lufija meg legkésőbb jövő őszre kipukkad. A többi független projekt ugyanis csúfos kudarcot vallott. Mindegy volt, hogy a jelölt őszes halántékú volt pesti „szakértői” szadeszos, vagy kétes hírű médiaceleb. Mit lehet ilyenkor tenni?

Nem akarok összeesküvés-elméleteket szőni külföldön megbúvó agytrösztökről. De tény, hogy ugyanaz a politikai technika jelenik meg számos országban, ahol a „nyílt társadalom” sorosi ideájának nem terem sok babér. Van, ahol a baloldalt igyekeznek „megfiatalítani”, mint Alexisz Ciprasszal Görögországban, Pablo Iglesiasszal Spanyolországban. Nagy-Britanniában meg éppen az „igazmondó nagypapa” kliséjét szedték elő a munkáspárti Jeremy Corbynnal. A liberálisok a francia Emmanuel Macront kapták Európában, a kanadai Justin Trudeau-t a tengerentúlon.

Magyarországon meg? Hát nálunk nem sikerült semmi sem Orbán Viktor ellen. Az MSZP menetrendszerű megújulása csak arra jó, hogy Gyurcsány még pár százalékot leszakítson a szocikról. Az LMP belső működéséhez képest egy móriczi klasszikus tyúkper maga a pártegység manifesztuma. Karácsony Gergelyékkel nem fárasztanám a tisztelt olvasót. A Momentum célkitűzése meg láthatóan az, hogy túlhaladják a pesti liberalizmus legszebb hagyományait: még Fodor Gábornál is lustábbak legyenek.

A Jobbik az, amit ma még nagyító nélkül is látunk belőle. Filléreken és pozíciókon marakodó exradikálisok, akik mindent és mindenkit megtagadnak, miközben fogalmuk sincs arról, hogy „merre van az előre”. A néppártosodást rájuk kényszerítő Vona Gábor impozánsan kifarolt a cégből, szenvedjenek utódai az általa összehozott adóssággal. Ő addig a „haza legbölcsebb videobloggerének” szerepében tetszeleg – aztán majd visszatér, ha lesz újra zsuga.

Mit lehet ezzel kezdeni?

Ki kell találni valami új jelszót! Pár évtizeddel ezelőtt ilyen volt a reform, majd jött a demokrácia – mindkettő jól hangzott, amíg nem éltük meg ballib megvalósítását.

Most a „Haladjuk meg a XX. századot!”, „Lépjünk ki a múlt mocsarából!”, valamint a „Csináljunk új, XXI. századi politikát!” a lózung. Praktikus, mert semmi értelme, így bármit bele lehet magyarázni, jobbról, középről, balról – akárhonnan.

Most ezt a XXI. századi mantrát ismételgeti mindenki az ellenzéki oldalon. Vona minden létező internetes posztjába beleszövi az említett számot. A Jobbik, az LMP és a Momentum ennek jegyében fogna össze. Szinte semmiben sem értenek egyet, de ugye – amennyiben a hatalmi kasszákhoz így lehet közelebb férni – nevezik ők magukat harmadik évezredi pártnak is. Nem véletlen, hogy már Gyurcsány is hozzájuk sündörgött. Ha minden jól megy, szeptember végén az ő „független” jelöltje mögé sorakozik fel mindenki a XV. kerületi polgármester-választáson.

Azért egy pillanat erejéig próbáljuk komolyan venni ezt a múltat meghaladó, XXI. századi projektet – akik kitalálták, messze fölötte állnak IQ-ban a hazai alibi- és bukszaellenzéken.

Mik ezek a megújított értékek?

Hazafiasság – Éljen az Európai Unió!

Függetlenség – Éljen az Európai Egyesült Államok!

Szolidaritás – Cseréljük le migránsokra az európaiakat!

Jogegyenlőség – Minden jogot az LMBTQ-mozgalomnak!

Esélyegyenlőség – #metoo-törvényszéket minden munkahelyre!

Biztos, hogy pont erre van szükségünk? Ennyit jelentene a XXI. század?