Hirdetés

Az Úristen a szokásos örökkévalósági audiencián fogadta a magyar küldöttséget. Dühösnek látszott.

– Kötöttünk egy világos szövetséget, igaz? – kezdte dörgedelmesen.

– Igen, a kenyér és bor, vagyis a test és vér által, új és örök szövetséget… – bólogatott Pázmány.

– Az sokak meghívására történt, mindenkihez szólt. De nekünk van egy saját együttműködésünk, aminek megszemélyesítője az a korona, ami a testet öltött Ige második eljövetelére készült. A helytartómtól kaptátok, igen, István, pontosan arról beszélek, mindannyian tudjátok… Ennek nevében és segítségével uralhattátok a földet, a királyokon keresztül.

Korábban írtuk

– Na de, Uram – méltatlankodott Horthy –, az országunkat megnyirbálták, hol voltál akkor?

– Ahová száműztetek. Levettétek a Szent Koronát, és köztársaságot csináltatok. Hát mit vártok tőlem, ha nem fogadjátok el, amit ajánlok?

– Na de visszaállítottuk a királyságot, Uram, és…

– És lett király, akinek a homlokát illethette volna a szent abroncs? Félmegoldásokon nincsen áldás! Valahányszor megpróbálkoztatok a respublikával, átok ült azon a rendszeren. 1918-ban Károlyi, 1946 után Tildy, Szakasits, Dobi, Losonczi…

– Igen, Uram – habogott Antall József –, de a kommunisták megbuktak, a címerre visszakerült…

– És megint köztársaság! – mennydörögte az Úr. – Gönczcel és a többi… Nem, barátaim, ebből sosem fog kisülni semmi jó.

– Mit tegyünk? – kérdezte Mátyás, akinek különösen fájt ez az egész, amennyi pénzt és energiát beleölt a korona visszaszerzésébe.

– Ti már csak imádkozhattok, sugalmazhattok, cselekedni azoknak kell, akiknek még módjában áll.

– Na de nincsen dinasztia – tiltakozott Rákóczi. – Egy Habsburgot mégse lehet, az Anjouk kihaltak, a Turul nemzetségnek is magva szakadt…

– A Habsburgok neve is elenyészett, Mária Terézia óta az már Lotaringiai-ház. Az pedig nem cseng annyira rosszul, elvégre Károlyuk felszabadította Budát… De lehet új családot is keresni, igaz, Hunyadi fiam? Ha legközelebb audienciára jöttök, már jó híreket szeretnék hallani!