Hirdetés

A baloldal hazánkban is teret akar adni a gyermekeket célzó LMBTQ-propagandának. A gyermekvédelmi népszavazásról szóló miniszterelnöki bejelentést követően minden baloldali párt közölte, hogy nem támogatják a referendumot, azóta pedig érvénytelen szavazásra buzdítanak. Sőt, miniszterelnök-jelöltjük azt is kijelentette, hogy hatalomra kerülésük esetén a tavaly elfogadott gyermekvédelmi törvényt is eltörölnék.

Rossz vicc, ostoba kérdések, figyelem­elterelés, unalmas, felesleges, aberrált. Többek között ezekkel a jelzőkkel illette Márki-Zay Péter a gyermekvédelmi népszavazást. Azt is hozzátette, hogy értelmes ember nem fog részt venni ezen a referendumon. A baloldal miniszterelnök-jelöltje szerint nincs olyan ország, ahol a szülő beleegyezése nélkül nemváltoztató propagandát folytatnának óvodákban vagy iskolákban.

Emlékezzünk vissza, mit mondtak a baloldali politikusok 2015-ben a migrációs válság kezdetekor! Azt harsogták, hogy a Fidesz által kreált álproblémáról van szó. Majd bekopogtatott a valóság, jobban mondva erőszakos módon betörte a fizikai határzárat a déli határon. Most, amikor a gyermekek védelméről van szó, szintén rossz a baloldal helyzetfelisme­rése.

Különösen az Egyesült Államokra igaz, hogy az oktatási intézményekben terjesztik az LMBT-propagandát a kiskorúak körében, sajnos leginkább a szülők tudta nélkül. Például Pride-felvonulást rendeztek egy austini általános iskolában. Az LMBT-közösséget ünneplő rendezvénysorozat egy hétig tartott. Az esemény részeként „közösségi körök” is működtek, ahol a diákokat arra kérték: ne beszéljenek senkinek, még a szüleiknek sem az ott hallottakról. A szóban forgó Doss Általános Iskolának ráadásul előkészítő osztálya is van, azaz óvodáskorúak is felvonultak a Pride-on. A szülők nem vették jó néven, hogy a gyerekeket arra kérik, titkolózzanak előttük.

Oaklandben kifejezetten a transznemű diákjainak kíván segíteni egy középiskola. Az intézmény vezetése azt szeretné elérni, hogy a transzneműségüket szüleik előtt titkoló diákok az iskolába érkezve olyan ruhákba öltözhessenek, amelyekben kényelmesen érzik magukat, ezért egy „átalakulófülkét” hoztak létre. Az átalakulófülke Facebook-oldalán azt lehet olvasni, hogy a „szolgáltatást” a tankörzet több iskolájában is be akarják vezetni, és jelenleg ruhaadományokat várnak a sikeres működés érdekében. A helyiségben videók is láthatók, melyen a lányoknak megmutatják, hogyan kössék le melleiket, hogy fiúsabbnak tűnjenek. Eszerint az iskola a szülők megkérdezése nélkül látja el a kiskorú lányokat olyan eszközökkel, amelyek helytelen használata egészségi gondokat is okozhat. Egyúttal lehetővé teszik, hogy a szülők előtt teljesen titokban tarthassák a gyerekek a kettős éle­tüket.

Egy kaliforniai édesanya beperelt két tanárt, valamint több tankerületi tisztviselőt, miután az iskolában a tanárok titokban rábeszélték kislányát a nemváltásra. A szülő szerint két tanár a szülők előli titoktartás elvére hivatkozva manipulálta hetedik osztályos lányát, hogy megváltoztassák nemi identitását. Egyik megdöbbentő állításában az édesanya elmondta, hogy a pedagógusok aktívan keresték azokat a diákokat, akikről azt gondolták, hogy az identitásukkal küszködnek, és meghívták őket az iskola Esélyegyenlőségi Klubjába. Veszélyes lehet, ha a tanárok a szülők tudta nélkül próbálják befolyásolni a gyermekeket. Floridában egy 12 éves kislány kétszer is öngyilkosságot kísérelt meg, miután részt vett az iskola „nemiidentitászavar”-konzultációján. A szülők beperelték az iskolát, amikor kiderült, hogy ezeket a konzultációkat az ő értesítésük nélkül tartották. A lány édesapja közölte, hogy a konzultációt tartó tanácsadó állítólag azért nem szólt nekik, mert „katolikus nézeteik” miatt nem látta értelmét.

Nem igaz az az állítás, hogy nincs olyan ország, ahol a szülők beleegyezése nélkül változtathatnak nemet a kiskorúak, akár már óvodásként. A legújabb skót állami iránymutatás szerint mindössze négyéves gyermekek is dönthetnek saját nemüket illetően, és ezt a döntésüket iskolájuknak tiszteletben kell tartania és támogatnia kell. Ez az átalakulási folyamat magában foglalja a névváltoztatást, a személyes névmás megváltoztatását, az öltözködést, valamint az ellenkező neműek számára fenntartott mosdók és öltözők használatát. Az iskola pedig köteles asszisztálni ehhez, és titokban tartani a szülők előtt. Észak-Írországban hasonló szabályok vannak életben, annyi különbséggel, hogy ott már hároméves kortól válthatnak nemet a gyerekek.

Legutóbb Litvánia csatalakozott azon országokhoz, ahol megkönnyítették a születésitől eltérő nemhez köthető név felvételét. A balti országban január elsejétől már nincs szükség a nemváltoztatási beavatkozások tényét igazoló orvosi dokumentumra ahhoz, hogy valaki megváltoztassa a nevét. A rendelkezés 16 éves korhatárt szab meg a névváltoztatás kérvényezésére, 16 éven aluliak csak a szüleik vagy gyámjuk jóváhagyásával kezdeményezhetik az eljárást. Egyébként nemcsak a név, hanem a nem megváltoztatását is egyre több európai országban könnyítették meg. Hasonló szabályozást vezettek be Írországban, Norvégiában, Spanyolországban, Portugáliában és Németországban is. Spanyolországban például 14 év felett már a gondviselő jóváhagyása nélkül is lehet nemet változtatni.

Sajnos azok is hamis biztonságérzetbe ringatják magukat, akik azt gondolják, hogy a jogi nemváltáson túl nincsen több lehetőségük a kiskorúaknak. Tudjuk, hogy már egészen fiatal gyerekeknél megkezdik a pubertásgátló hormonokkal való kezelést, valamint ezután a másik nem hormonjainak adagolását. Nemrégiben azonban lelepleztek egy olyan amerikai magánklinikát is, ahol kiskorúakon hajtottak végre invazív nemváltó beavatkozásokat. Sydney Watson jobboldali YouTube-tartalomgyártó számolt be arról, hogy egy texasi klinikán 12 éveseken végeztek kettős mastectomiát, azaz melleltávolítást. Az újságíró egyik barátja beszámolója alapján kezdett el nyomozni a klinikák ügyében. Annak érdekében, hogy megbizonyosodjon az esetek valódiságáról, nemváltást támogató szülőnek adta ki magát, és felkereste a szóban forgó intézményt. Ott telefonon közölték vele, hogy 12 éves korban és afelett már hajtottak végre beavatkozásokat.

A gyermekvédelmi népszavazás megelőző csapás lehet az egész világon jelen lévő ideológiai harcban. Mi az Alapjogokért Központnál évek óta figyelmeztetünk a Nyugatról beáramló politikai korrektségre és érzékenyítésre. 2018 óta heti rendszerességgel gyűjtjük a leglátványosabb ámokfutásokat a világ minden tájáról, és publikáljuk őket „politikailag korrekt” hírszemlénkben. Ezeket a cikkeket rendszereztük a jövő héten megjelenő, Bolond lyukból – A polkorrekt őrület szemléje című könyvünkben.

Sokan tévesen azt gondolhatják, hogy ezek az írások a mi fantáziánk szüleményei, sajnos azonban minden hír, amelyet a fentiekben felsoroltam és ami a szemléinkben szerepel, megjelent a sajtóban. Persze időről időre megmosolyogtatnak a progresszívok által leírt vagy éppen elkövetett képtelenségek, viszont ami cseppet sem vicces, az az, hogy Nyugaton ez ma már a rögvalóság.

Április 3-án óriási lesz a tét. Nem csak arról döntünk, hogy kik vezessék az országot a következő négy évben, hogy milyen irányban haladjon az ország. A gyermekvédelmi népszavazással az eljövendő generációk megvédéséről, a jövőről is határozhatunk. Ne essünk bele a Nyugat hibájába, ne hagyjuk, hogy az óvodákba és iskolákba betegyék a lábukat az LMBT-aktivisták. Négy nem a genderideológiára, egy igen a gyermekek ártatlanságának védelmére!

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője.

Korábban írtuk