Hirdetés

Istenben boldogult barátom, a zseniális Kolozsvári Grandpierre Emil mondta: a demokrácia azt jelenti, hogy mindenkinek joga van hülyének lenni. De az is demokrácia, ha az ostobaságot nyilvánosan és személyre szólóan leleplezhetjük.

Továbbgondolva ezt az aforizmát, a diktatúra féldemokrácia, mert abban engedélyhez kötött a tökbutaság, olykor gonoszsággal keresztezve is, ám ezt nem mondhatjuk ki nyíltan és kerek perec.

Istenben boldogult barátom, a zseniális Kolozsvári Grandpierre Emil mondta: a demokrácia azt jelenti, hogy mindenkinek joga van hülyének lenni. De az is demokrácia, ha az ostobaságot nyilvánosan és személyre szólóan leleplezhetjük. Továbbgondolva ezt az aforizmát, a diktatúra féldemokrácia, mert abban engedélyhez kötött a tökbutaság, olykor gonoszsággal keresztezve is, ám ezt nem mondhatjuk ki nyíltan és kerek perec.

A hülyeség rendszerint a hozzá nem értés következménye vagy megfordítva. Eszerint Magyarországon demokrácia van, mert bárki bármiféle hülyeséget mondhat, a törvény védelme alatt áll, de leleplezhetjük, ám akkor meg a civil szervezetek tartanak föléjük védőernyőt, ha nekik úgy tetszik. Csak hálával tartozunk az ellenzéki pártoknak, mert folyamatosan bizonyítják, hogy honunkban tombol a demokrácia, ők gátlástalanul szabadjára engedhetik hülyeségüket. Itt vannak mindjárt a celebek, akik polgármesterjelöltködnek, de együgyűen, viselkedésükkel nevetségessé alázzák a demokratikus eszmerendet.

Miért jutott most eszembe Emil hatvan esztendővel ezelőtti poénkodása? Mert hallottam Vadai Ágnes ország­gyű­lési képviselő nehezményezését egy honvédelmi beszerzés kapcsán. Ágnes asszony a parlamenti honvédelmi bizottság tagja. Nyilván szakember, hiszen bizottsági tag, tehát kell hogy értsen hadászati ügyekhez. És biztosan ért, ezt nincs jogom kétségbe vonni. Ám inkább béljósnőnek tűnik, mert ugyanazokkal a vádakkal kritizál, amiket már ezerszer hallottunk az elmúlt kilenc esztendőben. Luxuskiadás. Évtizedekre eladósítja az országot. Gyermekeink és unokáink jövőjét teszi tönkre. Csupa jövőbénítás ez a kormányzás. A paksi erőmű kibővítésétől kezdve a Budapest–Belgrád-vasútvonalon át a tengerikikötő-vásárlásig és a Liget rendbetételéig.

Hatvannégy esztendő nem volt elég arra, hogy a baloldali kormányok Euró­pa egyik legnagyobb néprajzi gyűjteményét ne az Igazságügyi palotában tárolják, hogy a Szépművészeti Múzeum Román csarnokát a háború óta ne res­taurálják, a főváros hatalmas könyvtárát korszerű körülmények közé helyezzék, a páratlan képzőművészeti múzeumot ne magánlakásban tárolják (a királyi lakosztályban). Miközben sportolóink világraszóló sikereket arattak elképesztően nyomorúságos körülmények között, ez a kormány most sportpályákat épít. És nincs más érv ellene, csak az építkezés.

Belátom, igazuk van. 2010 előtt sokkal okosabb volt a balliberális kormányok, még annak előtte a kommunisták államvezetése. Annyira takarékosak és megfontoltak voltak, főleg a Gyurcsányék, hogy semmit sem építettek, nagyon okosan, hogy unokáink ne szenvedjék meg. Csak éppen hatalmas adósságot hagytak ránk. Olyan jól gazdálkodik az ellenzék, hogy még a Népszabadságot sem tudta megmenteni. A Klubrádió is vergődik. A média külön cikktéma, egyszer talán írok a társadalom életét kitöltő és mérgező színvonaltalanság- és hülyeségnagyiparról.

Voltaképpen Vadai Ágnes böhöcködése minden szakmai tudást nélkülöző piti ügy. Csöppben a tenger legföljebb.

Súlyosbodó, növekvő aggályaim vannak viszont a külföldi demokráciagyakorlásról. A brexitről például, ami a tudatlanság rémuralma. Ezt bizonyítja a végtelenített hercehurca körüle. És az EU kínlódása a Sargentini-féle ostobaságoknak köszönhetően. Az olasz belügyminiszter félreállítása nemzeti katasztrófa. Nem sorolom tovább.

A hozzá nem értés, az ostobaság rém­uralma világjelenség.