Van hasonlóság is. Bárdossy hadat üzent egy másik országnak. Medgyessy is lényegében véve hadat üzent egy másik országnak. Bárdossyt azonban ezért a kommunista vésztörvényszék halálra ítélte. Ha Medgyessy elvtársai visszaszerezhetnék az elveszített édent – minő paradoxon -, Medgyessy Péternek jó oka volna aggódni az életéért. Feltéve, hogy az amerikai kaland az iraki végeken balul üt ki. Amire van esély. Előbb vagy utóbb. Rossz ómen az, amikor Palestine fölött (Texas állam) fölrobban az amerikai űrhajó, fedélzetén az első izraeli pilótával.

Bagdadban hejehujázott a nép a Columbia katasztrófájának láttán, ami egyfelől ízléstelen, mert ez tényleg szomorú dolog, másfelől viszont teljesen mindegy, mert ha nevetnek, ha sírnak, Amerika a demokrácia nevében megbombázza őket. Még az is lehet, hogy kapnak egy korlátozott atombombát a nyakukba. Hogy érzékeljék azt a finoman humánus különbséget, ami a korlátlan és a korlátozott atomcsapás okozta halál között van.

Medgyessy Péter egyébiránt veszedelmes ámokfutásba kezdett. Már az gyanús volt, hogy hirtelen elhatározta, részt vesz az RMDSZ kongresszusán. Medgyessy ugyanis nem az az ember, akit különösképpen érdekelne, hogy miképpen alakul a sorsa a határon kívül rekedt magyaroknak. Ő eddig inkább románokkal szeretett barátkozni. De elment, és mit ad a sors, ott Adrian Nastase román miniszterelnökkel találkozott. Ennyi véletlen láttán – hát a múltkor meg nem Pesten futottak össze, a Kempinskiben? – az emberben éledezni kezd a gyanú: tán csak nem beszéltek össze? Jól gondolja a tisztelt olvasó: de bizony, hogy igen.

Már ekkor tudni lehetett, hogy valami nagy aljasság készül. Ahol ez a két román gentleman megjelenik, ott valami gonosz dolog történik. Nem is tudom, koccintanak Erdély elcsatolására, a maradék Magyarország felszámolására, támogatják Markó Bélát Tőkés püspök ellen, hadat üzennek Iraknak, felszabadítják Izraelt vagy valami hasonló, valami képtelenül alávaló ügy. De mi lehet az?

Aztán kiderült. Ez a két pernahajder – már elnézést – bejelentette, hogy közösen lobbiznak az Európai Unió fejeseinél a Budapest-Bukarest autópálya megépítésért, amely – és most jön a lényeg -, mit ad a románok istene, délről éppen elkerüli Erdélyt. Nehogy véletlenül járható út épüljön Magyarország és Magyarország (Erdély) között. És ezt a példátlan galádságot Medgyessy és Nastase ott az RMDSZ kongresszusán eszelte ki, ahol a jámbor küldöttek azt a Markó Bélát választották az egyetlen választható elnökjelöltből elnöknek, akinek lassan akár szobrot is állíthatnának Bukarest főterén.

Az Európai Unió hatalmasai nem szeretik a fölösleges gondokat. Itt vannak ezek a nyomorult, csatlakozni akaró keleti országok a rossz pénzeikkel, rossz gazdaságukkal, rossz politikusaikkal és jó földjeikkel. Ezek örüljenek, hogy bekebelezik őket, ezek ne akarjanak felemelt fejjel járni. És az unió bürokratái, mint egy nyavalyás, gerinctelen kommunista, elkezdték a már elfogadott és a csatlakozókat mélyen megalázó szerződéseket visszavonogatni, mert azt a keveset is sokallják, amit kínkeservesen adtak. Mit érdekli ezeket Erdély és a magyar-román autópálya? Az a fő, hogy a jelentkezők fegyelmezettek és kellően alázatosak legyenek. Akkor majd jöhetnek, ha jöhetnek. Ha addig a mindenható unió meg nem gondolja magát.

De most éppen azon van, hogy meggondolja, kivált amióta azt látja, hogy Petru Medgyesoara, Ion Iliescu és Adrian Nastase a nagyeszű Vasile Kovács tanításait megfogadva jókora árkot ásnak az éppen gyarapodni készülő Európai Unió kellős közepére azzal, hogy támogatják az Irak elleni agressziót. Európa békét akar, a mi románjaink meg háborút.

Tulajdonképpen ez az a pont, ahol az embernek annyira fölkeveredik a gyomra, hogy ha tehetné, a legszívesebben befejezné a történelmet, mint egy rossz könyvet és másikat választana. Mert egyfelől az Európai Unió annyi ellenszenves vonást mutatott, hogy érthetően nő azok száma, akik a csatlakozás ellen kívánnak szavazni, másfelől azonban az amerikai világháborús hisztéria legalább annyira taszító. A román nyomulásról már nem is beszélve.

Lapozzunk.