Az USA frissen hivatalba lépett két vezetőjét a Pentagon egy alagsori termébe vezették. Az ajtónál két fegyveres állt őrt, az áthatolhatatlan, lehallgatásbiztos falak között csak egy civil ruhás férfi, a hadsereg 911-es ügynöke maradt velük. Egy páncélszekrényből lezárt borítékot vett elő.

Hirdetés

– Elnök úr, alelnök asszony… – kezdte tisztelettudóan, de Kamala Harris ingerülten rárivallt:

– Csak alelnök, ha kérhetem!

– Bocsánat. Tehát alelnök és elnök asszony… Illetve… – elhallgatott, de Biden nem figyelt rá, mivel a telefonján éppen tetriszt játszott. – Kérem, elnök úr, kapcsolja ki a készülékét. Ez a megbeszélés szupertitkos A/1-es minősítésű.

– Nem gondoltam, hogy a tetriszeredményeimnek nemzetbiztonsági kockázata volna. Már értem, mit jelent, hogy történelmi személyiség lettem.

– Nem a tetrisz miatt – köszörülte meg a torkát az ügynök. – Erről lenne szó – emelte föl ünnepélyesen a borítékot.

– Levelem jött! – örült meg Biden, és kikapta a meglepett ügynök kezéből. Feltépte, kihúzott belőle egy gépelt papírlapot, aztán kicsit csalódottan állapította meg. – Hiszen ezek csak számok. Mi ez a hülyeség? Se megszólítás, se üdvözlés… 3, 6, 1…

– Kuss! – ordított rá idegesen Kamala. Biden megszeppenten abbahagyta, tekintete zavartan járt ide-oda.

– Ez az atomrakéták indítási kódja – magyarázta az ügynök. – Mostantól kettőjük kezében van az USA teljes fegyverzete feletti ellenőrzés. Meg kell tanulniuk a számsort, aztán elégetjük a papírt.

– Megtanulni? – nevetett Biden. – Édes öregem, a saját születésnapomat nem vagyok képes megjegyezni. 3, aztán talán 5 vagy 6… Könnyebbet kérjenek!

Kamala kitépte az elnök kezéből a lapot, futó pillantást vetett rá, aztán hirtelen az öngyújtója lángjánál elégette.

– Jó kis kód – szólt, és szája széle fenyegető mosolyra torzult. – Nehéz világ jön azokra, akik nem értik, hogy most végre a BLM, LMBT és egyéb betűszók korszaka következik.

Az ügynök ijedten pislogott.

Korábban írtuk