Béla, az Árpád-házi
Nincs Európának még egy ősi dinasztiája, amelyik annyi szentet, tiszteletre méltó, példamutató személyiséget adott volna a világnak, mint az Árpád-ház. Utóbbiakról gyakran megemlékeznek, így róluk többet tud a magyarság, mint néhány ritkán emlegetett, de olyan nagy uralkodókról, akiknek neve gyakrabban szerepel külhoni krónikákban, mint hazaiakban.
Köztük az egyik III. Béla király, akinek halála napján, április 23-án emlékeznek meg az ősi magyar Béla névről. Több ok is indokolja, hogy nagy királyunkról szót ejtsünk jussunkban. Az Árpád-ház uralkodói közül III. Béla az egyetlen, akinek sírját a székesfehérvári királyi temetkezőhelyen 1848-ban érintetlenül találták meg, feleségét, Antiochiai Annát szintúgy. Jelenleg a budai Nagyboldogasszony-templom Szentháromság-kápolnájában nyugszanak, gyönyörű kőszarkofágban.
Béla születését történészek 1148-ra teszik, mert a hazai források igencsak szűkölködnek adatokban. II. Géza és a kijevi nagyfejedelem leányának, Eufrozinának házasságából született második fiúként. Életét attól kezdve követhetjük nyomon, amikor 1163-ban Konstantinápolyba, a keleti kereszténység központjába került és ott tartózkodott nyolc évig. Igen jó iskola volt ez a serdülőkorú hercegnek, hiszen Bizáncban majdnem mindenki megfordult, aki alakította a XII. század történelmét. Manuél bizánci császár kegyeivel halmozta el, és rövidesen a császári udvar második embere lett, mint deszpotész.
Eredendően kiváló képességeit az udvarban gyarapította, magas műveltséget, diplomáciában való jártasságot szerzett. Eközben Magyarországon dúltak a testvérháborúk, ezekből Béla herceg eleinte kimaradt. III. István hirtelen halála után azonban az ország főemberei hazahívták Béla herceget, aki azonnal elfoglalhatta a trónt, 1173-ban pedig III. Sándor pápa hozzájárulásával Kozma kalocsai érsek megkoronázta (Bánfi Lukács esztergomi érsek nem vállalta a koronázási ceremóniát, mivel Béla korábban a bizánci kereszténység híve volt).
Mivel hazai dokumentumok alig maradtak III. Béla korából, a kutatók külföld felé fordultak. Nem csalódtak, mert a szálfatermetű, nagy tekintélyű, művelt uralkodóról a magyar kútfők mellett Londontól Konstantinápolyig, Kijevtől Párizsig sok hír és tudósítás maradt. Országainak mondhatta Magyarországot, Horvátországot, Dalmáciát és Rámát. A művészetek iránti érdeklődése főleg a franciák felé fordult, emellett tanúskodnak az új szerzetesrendek (ciszterciek, premontreiek) és esztergomi székhelyének építkezései. Ő hozta létre az udvari kancelláriát, amelyet 1181-től szervezett és 1192-ben fejezett be. Az írásbeliséget elfogadottá tette az országban.
Hóman Bálint szerint III. Béla jövedelme az angol és a francia királyéval állt egy szinten, amit a király jövedelmi kimutatásának egy másolata igazolt. Uralkodása alatt, 1192-ben avatták szentté I. László királyt, ezért a szent király fejereklyéjének tartóját valószínűleg III. Béláról mintázta a készítő Dénes mester.
III. Béla haláláról Albericus francia krónikás tudósított, aki szerint halálát méreg okozta. Gyilkosának a honfoglaló Ond nemzetség leszármazottját, Kalán pécsi püspököt tartották. Mások szerint agyvérzésben hunyt el a Galilea tartományi Ptolemais (Akka) városában.
Sírjaikra 1848-ban találtak rá vízvezeték renoválása közben. A szakszerű feltárást Batthyány Lajos miniszterelnök rendelte el, Érdy János vezetésével. A vörös márvány szarkofágban a király halotti koronája, jogara, kardja, sarkantyúja, karperece, feliratos gyűrűje is benne volt, egyedülálló leletként pedig egy körmeneti kereszt, valamint egy enkolpion. Garay János levélben számolt be a királysírleletről Petőfi Sándornak: „Holnapután, 1848. december 25-én tudóstársilag vagyunk meghíva a Múzeumba a sz.-fehérvári ősemlékek megnézésére. Engem, ki őseink nagy kora után annyi kegyelettel viseltettem, előre örömmel tölt el, hogy egy Árpád-királyt – hacsak csontvázában is, látandók – nem tán azért, mert király, hanem mert oly korból való magyar, melyben e nemzet szabad, független és nagy volt. Bár csontjaiból oly miasma terjedne elkorcsosult levegőnkre, mely mindnyájunkat szabadság lázba ejtene!”