Hirdetés

Minden héten elhatározom: befejezem a Szókimondót. Elmúltam kilencven. Fél lábam a hamvasztókemencében, kifutok az időmből. Pedig még négy könyvet szeretnék megírni, ennyinek a vázlata van készen. De mégsem hagyhatom szó nélkül azt a tomboló eszementséget, amibe mindennap beleütközök. Például július 2-án, Bolgár György délutáni műsorában durva szavakat fröcsögtek, egyszerűen elmekórtani esetnek minősítették Orbán Viktort, amitől még Eörsi Mátyás és Bolgár is hápogott.

Rászlalomozok az ATV-re. Gréczy Zsolt komolykodik benne. Arról, hogy mindenáron meg kell szabadulni Orbántól. Akinek puszta lététől is haldokolnak. Egyetlen remény élteti csak őket: Brüsszelben bíznak, kívülről, idegen országból megdöntik, eltüntetik majd Orbánt, hatalmával együtt! Azt is elismerték, hogy ezt a belső politikai munkát az ellenzéki pártoknak vagy a civil szervezeteknek kellene elvégezniük, de hát erre nem futja erejükből, mert Orbán mögött áll az ország lakosságának túlnyomó többsége. (Zárójelben kérdezem: ha ez így van, mi a bajuk a hazai demokrá­ciával?)

Csukjam be a boltot, és hagyjam szó nélkül ezt az égbekiáltó elszólást? Ilyen nagy horderejű vallomást a bíróságok enyhítő körülménynek fogadnak el, és nem életfogytig tartó, ténylegesen letöltendő börtönre, hanem csak harminc évre ítélik a delikvenst. Hát ennyire ostoba az ellenzék, hogy így kikotyogja nemzet­árulását?

Ehhez foghatót csak Szálasi nyilasai és a Rákosi–Kádár-féle kommunisták követtek el idegen, megszálló, elnyomó hatalmak segítségére hagyatkozva Horthy vagy az 1956-os nép szabadságakarata ellen. A középkorban effélékért karóba húzás, négyfelé darabolás vagy máglyatűz járt. Ugyanazon az estén Kálmán Olgát Rónai Egonná átoperálva az Egyenes Beszédben Tamás Gáspár Miklós is minősített. Kövezzenek meg érte, de roppant élvezem TGM szövegeit, eget rengető kinyilatkoztatásait. Mert ebben az emberben legalább van fantázia, dús szellemi szufla, vibráló gondolatjáték. Mint a reneszánszban Tintoretto vagy Tiziano festményein a ruhaszövetek színváltó derengése. Ama napon is vibrált. Megsemmisítően lenullázta az ellenzéket, akik tűrhetetlenül gyalázzák egymást, főleg a DK és az MSZP. Egyik hazugnak, aljasnak, disznónak, árulónak minősíti a másikat. TGM lesújtó kritikáját kiterjesztette az egész világra, sötétnek ítéli nemcsak hazánk, de az egész világ állapotát. Az angol népet egyenesen hülyének tartja, az Európai Unió vezetőit brüsszeli lacafacázásuk okán idiotisszimázza. Azt is elismeri, Európában, sőt a világban zűrzavar van, ugyanakkor Magyarországon nyugalom. De neki éppen ez a baj. Mert ez a békés nyugalom szerinte az orbáni diktatúra teremtette csönd. Az akadémiaügyben megint lebarmozza az ellenzéket, mert azért nyöszörögnek, hogy Orbán államosítja az MTA-t. A hülye ellenzék azt sem tudja, hogy a tudományos intézmény mindig állami volt? Sziporkázóan sorjázó szitoközönéből, amiből senki sem marad ki, azt emelem ki végezetül, hogy Magyarországnak 1913 óta nem volt olyan rossz híre, mint most. És ugyancsak 1913 óta nem állt olyan rossz viszonyban az ország a szomszédaival, mint most. Ez az állítás téves és történelmietlen. Mert 1913-ban szomszédaink országrészeink voltak. Tehát most saját magunk szomszédai vagyunk. És az ellenzék végzetes magatehetetlenségére vall, hogy abszurd szélsőségekben tud csak fogalmazni, legyen szó akár az egészségügyről, az oktatásról vagy éppen a miniszterelnökről. TGM-től Eörsi Mátyásig és Bangónéig bőszködnek, bezárólag a július 2-i betelefonálóig. Ez az ordas hangnem a totális kétségbeesés jele. A tehetetlenség beismerése.

Jót is mondjak. Cáfolatul. Tényt a hőbörgés ellen. Július végén Belgrádban a magyar és a szerb köztársasági elnök együtt avatja föl a nándorfehérvári emlékművet, ami világra szóló esemény, s egyáltalán nem rossz-szomszédi viszonyról árulkodik.