Drasztikusan szakítva a témában uralkodó polkor sumákolással, Boross Péter kijelentette, hogy „a bevándorlás nem kulturális és civilizációs, hanem etnikai probléma”, az „Európába milliószámra érkező” bevándorlók ugyanis „eltérő bőrszínű emberek”, akiknek más „az ösztönrendszerük, biológiai, genetikai adottságaik”. (Boross Péter: Nem kulturális, hanem etnikai konfliktus a bevándorlás, Magyar Hírlap, 2015. augusztus 19.) A volt miniszterelnök őszinte szavai arra ingerelték Gyurcsány kontraszelektált szektáját és az MSZP Brüsszelbe száműzött szakiját, hogy szokásos lételemüknek hódoljanak: az előbbi acsarkodott, az utóbbi nácizott, vagy fordítva (teljesen mindegy, elvégre egy tőről fakadnak). Szerintük ugyanis botrányos, hogy Boross Péter azt sugallja: a színes bőrű bevándorlók „genetikailag” alkalmatlanok a beilleszkedésre.
Mivel a kaviár-baloldal Pantheonjában időközben az USA lépett a Szovjetunió helyébe a civilizáció fáklyavivőjeként, tanulságos lesz megismerni, hogy ott miként sikerült a színes bőrűeknek beilleszkedniük a fehér többségi társadalomba. Egyáltalán megvalósult-e az etnikumok közötti harmónia az önmagát olvasztótégelynek (melting pot) hirdető Amerikában? Válaszként beszéljenek a számok, hiszen az amerikaiaknak szinte mindenre vannak felméréseik, és – a politikai korrektség honához képest egyébként politikailag igencsak inkorrekt módon – etnikai (faji) alapon készítik például a bűnügyi statisztikáikat, amelyek pontosan tükrözik társadalmuk különböző etnikumainak civilizáltságát, agresszivitását, bűnözői aktivitását.
Ahhoz képest, hogy az Egyesült Államok összlakosságának 13 százalékát alkotják a feketék, a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) adatbázisa szerint 2011-ben ők követték el a felderített gyilkosságok 49,7 százalékát, az erőszakos nemi közösülések 32,9 százalékát, a rablások 55,6 százalékát, a betörések 31,7 százalékát, az autólopások 33,9 százalékát, tehát az erőszakos bűncselekmények 38,3 százalékát, és több úgynevezett fehér galléros bűncselekmény (hamisítás, csalás, sikkasztás, orrgazdaság) tettesei között is legalább egyharmados arányban képviseltették magukat. 2011-ben 448 fehéret gyilkoltak meg feketék, közülük 193-an pedig fehérek áldozatává váltak, vagyis az általuk elkövetett összes gyilkosság 15 százalékában fehér volt az áldozat, míg a fehérek által elkövetett gyilkosságok alig 6 százalékában fekete. Következésképpen a feketék hétszer nagyobb valószínűséggel követnek el gyilkosságot, mint a fehérek, és két és félszer nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy fekete gyilkol meg egy fehéret, mint a fordítottjának. Ráadásul az amerikai bűnügyi statisztikák a spanyol ajkú (többnyire mesztic vagy mulatt) bűnelkövetőket is a fehérek kategóriájába sorolják, ezáltal nyilvánvalóan jelentősen eltorzítva a fehérek bűnözési arányszámát. Az mindenesetre így is kiderül, hogy noha az USA-ban kilencszer annyi fehér él, mint fekete, az emberölések csaknem felét feketék követik el! Szintén tudományos kutatási eredményekre hivatkozva korábban már megírtam, hogy az USA-ban az összes sorozatgyilkosság 46 százaléka az összlakosság három százalékát képviselő, 18–40 éves korú fekete férfiak rovására írható. (Samu bácsi és Kám fiai, Magyar Demokrata, 2015. január 14.)
Most pedig lássuk, hogy mi a helyzet New Yorkban, a multikulti Mekkájában. A nyolcmilliós metropolisz lakosságának 33 százaléka fehér, 28 százaléka spanyol ajkú, 23 százaléka pedig fekete, de egy rendőrségi jelentés (Crime and Enforcement Activity in NYC, 2011) szerint 2011-ben az erőszakos bűncselekmények nyomasztóan nagy többségét (66,5 százalékát) feketék követték el, ezen belül a gyilkosságok 56,3 százalékát (míg a fehérek alig 5,5 százalékát) és a rablások 70,6 százalékát. Még nagyobb az aránytalanság a lőfegyverhasználat tekintetében. A lövöldözésbe keveredett bűnözők 72,5 százaléka ugyanis fekete volt, miközben a fehér bűnözők alig 2,5 százaléka sütötte el fegyverét a bűncselekménye elkövetése során. Summa summarum: New York lakosságának fekete bőrű 23 százaléka felelős a városban elkövetett erőszakos bűncselekmények kétharmadáért.
Egy másik rendőrségi jelentés (Annual Firearms Discharge Report, 2011) megcáfolja a fősodratú média terjesztette könnyfakasztó melodrámát, miszerint a rasszista fehér rendőrök halomra öldösik az ártatlan feketéket. Annak ellenére ugyanis, hogy 2011-ben a rendőrökre tüzet nyitó bűnözők 67 százaléka fekete volt, a maradék 33 százalék pedig spanyol ajkú, vagyis egyetlen fehér bűnöző sem lőtt rá rendőrre, az utóbbiak által leterített bűnözők 44 százaléka mégis fehér volt, és csak 22 százalékuk fekete! Az Igazságügyi Minisztérium (DoJ) statisztikái azt is felfedik, hogy az amerikai fekete férfiak több mint felét letartóztatják és megvádolják valamely súlyos bűntettel az életük során, a 28 százalékuk pedig megjárja a börtönt.
Mi köze mindennek a genetikához? Nos hát, idézem, „éppen a napokban látott napvilágot az az orvosi kutatás, amely igazolta, hogy még a (holokauszt)-túlélők gyerekeinek, sőt néha unokáinak félelmei is nem egyszerűen szociálisan, hanem genetikailag is determináltak. Vagyis a trauma genetikusan öröklődik.” (Vári György, Gázos figurákkal lépett fel, nem kértek belőle, Népszabadság, 2015. augusztus 24.) Mivel egy ilyen információ a téma jellege miatt de facto megkérdőjelezhetetlen, teljesen természetesen alapot adhat analógiák felállítására. Ha tehát alig hét évtized alatt egy trauma genetikusan rögzülhet, akkor sokkal hosszabb távon bizonyára a bűnözői hajlam is. Ezzel kapcsolatban egyébként szintén folynak kutatások az USA-ban (vö. Criminologist’s Research Shows Genes Influences Criminal Behavior, utdallas.edu, 2012. január 24.).
Boross Péter tehát fején találta a szöget, amikor a bevándorlók genetikai különbözőségére célzott, akiket Gyurcsánym jellemző módon, szívesen nálunk marasztalna (lásd ATV Start, 2015. augusztus 24.). Bizonyos szempontból persze még jó is, hogy a fogadatlan prókátoruknak szegődött. Annak ismeretében tudniillik, amit a magyar politikai élet elszabadult hajóágyújaként művel a kontraproduktivitás terén.
