Nézem, nézem a mai ellenzéket. És visszapillantok a múltra, és összehasonlítok. A kádári időkben is volt ellenzék. Szélsőbal felől Haraszti Miklós, Dalos György, kissé odébb Eörsi István, Rajk László, Magyar Bálint, másfelől a nemzeti elkötelezettségű Csurka, Csoóri, a lakiteleki sátor lakói Lezsák Sándor háztulajdonlásával.

Tanult, művelt körök. Harmadjára a párton belüli belső ellenzék: kettős volt. Egyfelől a Pozsgai-féle reformisták, másfelől Komócsin elvtárs és eszmetársai, a primitív bunkóság inkarnációi.

Hirdetés

Nem tartok névsorolvasást, csak jeleztem vázlatosan a főbb irányzatokat. Végigkísérve a mindenkori ellenzék történetét, megállapíthatjuk, a minőségi zuhanás a fizika törvényeinek megfelelően gyorsuló iramban következett be.

Antall József ellenfeleinek még kiváló volt az agybéli ellátottsága. Kis János filozófustól az MSZP legjobbjaiig. Hiába fanyalogtok. A pufajkás Horn Gyula jobb képességű politikus volt, mint a balliberálisok későbbi, lefele tartó fokozatai, Gyurcsány és a többi. Horn Gyula kiválásával az MSZP máiglan csúszik lefelé. Őt még az értelmiség baloldalának színe-java vette körül, Glatz Ferenc történésztől Ördögh Szilveszter íróig. A szocialisták lényegében átmentették a késő Kádár-kor legjobbjait a korszakváltozás utáni politikai életbe.

A legvidámabb barakk Kádárhoz közeli politikusai kiöregedtek, elfonnyadásukat siettette a liberálisok előrenyomulása. Történelmileg a liberalizmus rosszabb változata volt ez, amit a még rosszabb, a még műveletlenebb változat követett és ural ma is. Mert a minőségi baloldali és liberális gárda is kiöregedett Kovács Lászlótól Bajnaiig. Aki maradt, jelentéktelen szájtépővé zsugorodott. A közelmúltban még tényező volt az MDF-ből fideszessé vált, majd ellenzéki Pusztai Erzsébet vagy Dávid Ibolya. Elképzelhető-e róluk, hogy hasra fekszenek egy folyosón, és a popójukat mutogatják a kamerának, mint a mai ellenzéki Bősz Anett? Belefejelnek a zárt ajtóba a röhögőgörcsben vonagló Kunhalmi Ágneshez hasonlóan? Vagy fetrengenek a földön, hadakoznak a kötelességüket teljesítő biztonsági őrökkel? Majomként ugrálnak a lépcsőkorláton? Tessék összevetni a mai ellenzéket a rég volt Kis János filozófussal, Pető Iván történész-levéltárossal, Fodor Gábor egyetemi tanársegéddel, Magyar Bálint történelem-szociológia szakossal, Hack Péter jogásszal, netán Kuncze Gáborral, a kecskeméti piarista diákkal. Göncz Árpádról, az angol műfordítóról nem is beszélve. És Hankiss Elemérről, aki hazulról gazdag szellemi tarisznyát hozott. Az éppen csak néhány névvel jelzett régi idők ellenzéke méltó ellenfele volt az MDF-nek, a lakitelekiek körének.

A Kovács László után következő lépcsőfok, Gyurcsány elmekórtani esetté degradálódott, de még mindig éceszgébere a mai, új ellenzéknek. És ez a tény gyöngeségüket minősíti. Mint az is, hogy Karácsony kénytelen visszanyúlni a múltba, és onnét magához venni segítségül megavasodott politikusokat, kiégetteket a primitív, kulturálatlan éretlenek mellé. Hol van már Dalos György, Haraszti Miklós, Kőszeg Ferenc szellemi színvonala! Szóba sem hozom a lombrosói arcú, gyermekriogatásra jó „szenesembert”, Niedermüllert.

A legszomorúbb azonban az, hogy a baloldali vagy álliberális média is lealacsonyodik hozzájuk. Az okos, a művelt, a szakmájában remek Rónai Egon kénytelen komolyan társalogni Hadházy Ákossal? Sőt! Ezt az emberi nemzés csökevényét még az Info is megszólaltatja? Tényező? Donáth Anna meg Fekete-Győr András elmennek az elszakított területekre az ottmaradt, nyomorgatott magyarok ellen kampányolni? Cseh Katalin a magyar nép ellen tépi a száját? Erre már nincs minősítő kifejezés. Őrület. A társadalom egy része vajon érzéketlen a tisztességre, alkalmatlan a humanitárius gondolkodásra? Nem értik meg, hogy a határon túli magyarok pártfogolása nem nacionalizmus, hanem humanitárius cselekedet?