Brutus

Brutus arckifejezése hirtelen eltorzult. Talán ebben a pillanatban döntötte el, hogy végez Caesarral. Pedig Caius Julius türelmesen, figyelmesen beszélt vele.

– Nézd, fiam, Marcus – mondta neki. – Nem állíthatod, hogy elhanyagoltalak, hogy nem jutott számodra feladat, dicsőség, hogy ne vehetted volna ki a részedet a kormányzásból. Gallia Cisalpina helytartója voltál, épp az imént neveztelek ki praetorrá. Értem én, hogy a dictatori címre vágysz, de Róma külső és belső ellenségek között őrlődik. Elhárítottuk a legnagyobb bajt, a káoszt, a polgárháborút. Rendet és virágzó birodalmat építünk. És te egyszerűen nem vagy alkalmas arra, hogy a szenátus és a nép élére állj. Sem a képességeid, sem az erkölcseid alapján…

Március idusán Brutus a többi elégedetlennel, a legkülönfélébb felfogású és hátterű szenátorokkal szövetkezve, összefogva bárkivel, akit kizárólag a Caesar iránti gyűlölet éltetett, leszámoltak vele.

A hatalom azonban nem hullott az ölükbe. Kiderült, hogy Caesar hívei sokkal többen vannak és sokkal erősebbek, mint az összeesküvők. Róma sem borult a lábaik elé, inkább szánakozva néztek rájuk, akikről egyebet sem tudott feljegyezni a történelem, mint hogy ők azok, akik megölték Caesart.

A Phillippinél vívott ütközetben csúfos vereséget szenvedtek. Brutusnak nem maradt más választása, mint teljes kudarca láttán végezni magával.

Antonius talán csöppnyi szánalmat is érzett, amikor Brutus élettelen testére tekintett. De szavaiból ez nem érződött.

– Van, aki magasabbra tekint, mintsem míg ellátni képes. Akiben a tehetségtelenség és gyengeség agresszióvá válik. Akinek semmi sem drága önnön vélt nagyságának felmutatásáért. Aki elárulja mentorát, övéit, korábbi elveit, bajtársait, hazáját, az ne számítson semmi jóra. Annak sorsa örök megvetés, egy pillanatnyi látszólagos diadal után évezredek kegyetlen ítélete. Brutus választhatta volna a jó utat, de többre vágyott. Ennyi maradt belőle. Vigyétek innen!