Hirdetés

A George Floyd rendőri intézkedés közben bekövetkezett halálával kezdődő amerikai antirasszista tüntetések elérték Nyugat-Európa nagyvárosait is. London, Párizs és más metropoliszok utcáit is demonstrálók lepték el, a rendőrség pedig hasonló tehetetlenséget mutatott velük szemben, mint az Egyesült Államokban.

Természetesen Budapest sem maradhatott ki a sorból.

A Szabadság téren, az amerikai nagykövetség előtt gyűlt össze – az Index szerint – ezer, valójában inkább néhány száz ember, az eseményen többek között Komáromy Gergely (G Ras) szólalt fel, a hallgatóságot pedig a már százszor elüldözött, mégis itt ragadt CEU-s közönség adta.

Elsőre természetesen komikus is lehetne, hogy pár száz genderbolond tiltakozik egy több ezer kilométerre történt rendőri brutalitás miatt, és egy raszta, angolul egyébként alig beszélő hippi kiabál hülyeségeket egy mikrofonba, azonban a helyzet sajnos egyáltalán nem ennyire szórakoztató.

Korábban írtuk

A magyar baloldal egyes részeinek ugyanis kezd leesni a tantusz, hogy George Floyd tragikus halálából és a kialakuló antirasszista hangulatból hogyan lehetne politikai tőkét kovácsolni Magyarországon is. Ne legyenek kétségeink afelől, hogy meg fogják próbálni előállítani ugyanazokat az állapotokat hazánkban is, mint Nyugaton. Bár némileg nehezebb helyzetben vannak, mivel nálunk nincs jelentős számú bevándorló. Ennek ellenére meg fogják találni azt a kisebbséget, melyet a többségi társadalom ellen lehet hangolni, és ez pedig a magyar cigányság lesz.

Az antirasszizmus ha önmagától nem gyűrűzött be Budapestre, majd a liberálisok tesznek róla, hogy felüsse a fejét. Nagyítóval fogják átfésülni a magyar történelmet annak érdekében, hogy kiirtsák belőle a rasszista személyeket. Utána majd mindent megtesznek annak érdekében, hogy ezen magyarok szobrainak is búcsút mondjunk. Jelenleg elképzelhetetlen, de meg tud történni akár az is, hogy a Hősök terének a millenniumra készült emlékműről le kell szedni a honfoglaló magyarok szobrát, ugyanis rabszolgatartók voltak. Vagy a jövőben nem lehet megünnepelni augusztus 20-át, az államalapítás ünnepét, hisz Szent István alatt is volt rabszolgaság. De például búcsút kéne mondanunk Gárdonyi Géza vagy József Attila és Ady Endre emlékművének is rasszista műveik miatt. A történelmi és irodalmi példák száma természetesen attól függ, hogy mennyire nagyvonalúan forgatjuk a könyveket. Azonban nem csak a magyar történelem forog veszélyben, de rövid úton búcsút mondhatunk például a Negro cukorkának, melynek bár semmi köze sincs a rabszolgatartáshoz, mert kitalálójáról kapta a nevét, sokakban ugye rossz érzéseket kelthet, ezért bizonyára mennie kell majd. Ugyanez a helyzet a cigánypecsenyével is, mely szintén nem eléggé politikailag korrekt elnevezés már a haladárok szerint. Minderre még várnunk kell, mivel az életmódkérdéseknél még nem tartanak a magyarországi liberálisok, a politikai támadást azonban már megkezdték.

Soros György szervezete már kitette az irányjelzőt, hogy a Black Lives Matter (BLM) mozgalom tanait hogyan is kell feldolgozni, átültetni. A magyar származású amerikai milliárdos által finanszírozott Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) már fel is szólította Európa összes vezetőjét, hogy lépjenek fel Magyarországgal szemben, mivel hazánkban a cigány kisebbség terrorban él. Az OSF a Euronews számára készült jelentésében úgy fogalmaz, hogy „a magyar kormányfő alatt új szintre emelkedik a rasszista politika. […] mivel vereséget szenvedett a helyi választásokon, a Fidesz a romák elleni kirohanásokkal igyekszik magához vonni a szélsőjobbos szavazókat”. Sorait pedig azzal zárja, hogy „itt az alkalom, hogy Brüsszel határozottan fellépjen a német elnökség idején a sorain belül mutatkozó rasszizmus és szélsőjobbos terror ellen. George Floyd kínhalálának pedig ösztökélnie kell arra, hogy megvédjék a romákat szélsőséges politikával szemben, ami mérgezi Magyarországot és egész Európát”. A koronavírus-törvény után tehát régi-új frontvonalat nyitnak a jogvédő álcivilek, Magyarország a sajtószabadság megszüntetése, a totális diktatúra kiépítése után most a cigányság terrorban tartásáért ülhet majd Brüsszelben a vádlottak padján.

Természetesen nemcsak Soros György politikai aktivistái látják a lehetőséget a cigányság kihasználásában, hanem az SZDSZ egyik örökösének számító Momentum Mozgalom is. A párt elnökségéből épp kiesett Donáth Anna európai parlamenti képviselő – bizonyára a véletlen folytán – éppen ugyanarra a következtetésre jutott A roma élet is számít című posztjában, mint Soros György alapítványa, vagyis hogy a magyar kormány hivatalosan is cigányellenes politikát folytat: „A magyar kormány a járványpolitikát épp most cseréli vissza a koronavírus előtt megkezdett cigányellenes kampányra. A kormány házi ellenzéke cigányellenes felvonulást szervezett rendőri kísérettel, a miniszterelnök pedig a gyöngyöspatai romák ügye kapcsán penget cigányellenes húrokat.”

Ha mindez még nem lenne elegendő bizonyíték, akkor elég csak felütnünk a múlt heti Élet és Irodalmat, és elolvasni a György Péter, a liberális újságírók generációit kinevelő egyetemi tanár publicisztikáját, melyben a következőket írja: „ha a szegények, legyenek romák vagy nem, egyre többen élnek az állam által magára hagyott területeken, míg az egyre szűkebb többség szó nélkül elviseli az államosított társadalom diktatórikus normarendszerét, akkor mindaz, amit ma látunk, kint a világban: semmiség ahhoz képest, amivel akkor kell szembenéznünk, ha a tükör előtt állunk.” Vagyis György Péter teljesen legitimnek gondolja azokat az anarchikus állapotokat, melyek során ártatlan embereket lincseltek meg, boltokat fosztottak ki az USA-ban. Amellett, hogy ezen kijelentések megdöbbentőek, még csak az igazság próbáját sem állják ki. Elég csak arra gondolni, hogy Trump elnöksége alatt rekordalacsony szintre esett vissza a feketék és latinók körében a munkanélküliség, a koronavírus-járvány okozta gazdasági problémák enyhítésére pedig jelentősnek nevezhető egyszeri segélyt kaptak a rászorulók a szövetségi államtól. Ennyire hagyta hát cserben a fekete közösséget a liberálisok szerint a „fehér előjogokat” megtestesítő Trump-adminisztráció. Természetesen mindaz, amit a magyar jobboldali kormány tett a magyar cigányságért, pontosan ugyanennyit fog érni adott esetben.

Jól látható tehát, a liberálisok gőzerővel dolgoznak azon, hogy a BLM-mozgalom nyomán bebizonyítsák, Magyarországon is ugyanolyan, ha nem brutálisabb a rasszizmus, mint az Amerikai Egyesült Államokban. A menetrend most is ugyanaz, amit már megszokhattunk: az OSF álcivil jelentéseinek fókuszába a magyar cigányság helyzete kerül, a Momentum majd feljelenti minden egyes nemzetközi fórumon az országot, a liberális megmondóemberek pedig az egyetemen verik a diákság fejébe, hogy miért is teljességgel legitim egy olyan faji alapú proletárlázadás, amit Amerika és Európa több nagyvárosában is látunk. Ha a baloldal valamely ügyben a politikai haszonszerzés lehetőségét látja, akkor el fog menni a falig, és nem válogat az eszközökben. Az, hogy mindezzel az összeugrasztott társadalmi csoportoknak – elsősorban a kisebbségnek – milyen károkat okoz, sosem játszott szerepet. Emlékezzünk csak rá, hogy az SZDSZ közel húsz évig volt haszonélvezője ennek a politikának. Az antirasszista kérdést most újra előveszik, hisz azt a politikát, ami egyszer bizonyított, ráadásul Nyugaton egyfajta új korszellemként újra virágzik, bizony Magyarországon is alkalmazni kell, kerül, amibe kerül.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.