A momentumos Donáth Anna stábjában dolgozik január óta Ceglédi Zoltán – írta meg a 444.hu.

Önmagában természetesen mindennek nem lenne hírértéke, hiszen minden politikai elemző annak a politikusnak ad tanácsot, akinek akar.

Hirdetés

Ráadásul abban sincs semmi meglepő, hogy Ceglédi éppen a Momentumnál kötött ki, hiszen korábban is az SZDSZ-nél dolgozott, később pedig a Horn Gábor-féle Republikon Intézetben. Nincs itt semmi látnivaló tehát, gondolhatnánk. Pedig nagyon is van.

Azt már megszokhattuk, hogy a nyilvánosságban szereplő elemzők úgy váltogatják státusukat, ahogy a kígyó cseréli bőrét. Orosz Anna egyik nap még a Momentum politikusa, a másik nap már a Political Capital elemzője, harmadnap pedig Újbuda liberális alpolgármestere. Ahogy például Dávid Ferenc is reggel még a VOSZ főtitkáraként ül be a stúdióba, hogy onnan kijőve már a Demokratikus Koalíció szakértőjévé változzon át. De Lattmann Tamás is előszeretettel váltogatja a nemzetközi jogász címet a Független Kisgazdapárt miniszterelnök-jelöltségével. A sor pedig gyakorlatilag a végtelenségig folytatható.

Ennek ellenére Ceglédi Zoltán talán az utolsó olyan elemző volt a politikai életben, aki kínosan ügyelt függetlenségére. Vagy annak látszatára. Legalábbis előszeretettel hangsúlyozta úton-útfélen. Ha kellett, ha nem. Nem is nagyon lehetett tudni a Republikont otthagyó Ceglédiről, hogy azóta miből is él. Én is csak meglepetten néztem, amikor egy portréműsorban arról beszélt, hogy nappal a VDSZ vegyipari szakszervezet tanácsadója, este pedig stand up comedys. A szakszervezetnél pedig ő az az ember, aki a „lehető legtávolabb tartja” a szakszervezettől a pártokat.

Korábban írtuk
Hirdetés
Hirdetés

Aztán egyszer csak kiderült, hogy olyan ügyesen taszigálta a politikai mozgalmakat, mígnem egyszer csak az egyik tanácsadója nem lett. Erről azonban bizonyára a véletlen folytán, mivel olyan gyorsan történt minden – Ceglédi 2020 januárja óta Donáth Anna tanácsadója – elfelejtette tájékoztatni a nagyérdemű publikumot. Ahogy a független elemző új pozícióját cikkei végére is elfelejtette odaírni. Ceglédi ugyanis több lapnak is állandó szerzője. Az meglehetősen nehezen megy, hogy Donáth Annának is adok tanácsot, majd pedig előadom a nagy független elemzőt a politikai műsorokban és publicisztikákban. A két pozíció ugyanis nem függetleníthető egymástól.

Nyilvánvalóan Ceglédi is érezte a helyzet tarthatatlanságát, és hogy reagálni kell a történtekre. Ezért kétféle csapásirányt választott. 1. Nincs itt semmi látnivaló: a Momentum zsoldjába szegődött elemző szerint az égvilágon semmi probléma sincs azzal, hogy nem bontotta ki az igazság minden részletét, hisz bárki megnézhette volna az Európai Parlament honlapját, és ott megtalálhatta volna, hogy ő bizony immár Donáth Anna táskahordozója. 2. A legendás Csubakka-védelem: „Nem vagyok a Momentum tanácsadója. Az Európai Parlamenttől kapom a fizetésemet, hogy a Renew Europe-frakció egyik tagját, Donáth Annát az EP által meghatározott formában és eljárásrend szerint megkötött szerződés alapján lássam el szakmai segítséggel. Nincs közöm a párthoz.” Tehát Ceglédi valójában nem is a Momentum tanácsadója, mivel az Európai Parlamenttől kapja a fizetését. Csak hogy lefordítsuk mindezt magyarra, ez gyakorlatilag olyan, mintha mondjuk a Demokratikus Koalíció magyarországi országgyűlési frakciójának szakértője azt mondaná, hogy ő bizony nem Gyurcsány Ferenctől kapja a fizetését, hanem Kövér Lászlótól és a Magyar Országgyűléstől. Csodálatos érvrendszer, megmondom őszintén, sosem jutott volna eszembe, de igazán megsüvegelendő, Ceglédi szemmel láthatólag érti a dolgát. Megérdemli az adófizetők mind a 865 ezer forintját.

Azt most szerintem tegyük félre, hogy milyen tanácsadói munkát végezhet Donáth Anna mellett Ceglédi. Hogy ő készíti-e fel Věra Jourovát magyar belpolitikából Donáth Annán keresztül. Vagy ő tanácsolta-e Donáthnak, hogy a szlovák választások alkalmával a szlovák liberálisoknak kampányoljon a magyar pártokkal szemben. Esetleg Ceglédi írta-e bele Donáth beszédébe, hogy „lehetünk úgy felvidéki magyarok, hogy közben büszke szlovákok vagyunk” vérlázító mondatot. Esetleg Ceglédi az LMBTQ-jogok melletti kiálláshoz sorolja-e, hogy a momentumos főnöke a homoszexuálisjogok kiterjesztéséhez kötné a Magyarországnak járó uniós források kifizetését. Valójában nem ezen áldásos tevékenység itt a fő kérdés.

A valódi kérdés az, hogy a liberális nyílt társadalomhoz köthető 444 miért és miért pont most támadott meg egy liberális pártnak dolgozó tanácsadót. Természetesen gondolhatnánk azt is, hogy személyes okok állnak a háttérben, és egyszerűen valamilyen pitiáner bosszúnak vagyunk a tanúi. Erre utalnak Ceglédi rendkívül sértett szavai is: „…bő évtizedes közszereplői pályafutásomnak gyakorlatilag nulla lenyomata volt eddig az ezzel majdnem egyidős 444-en. Soha nem akadt egy olyan gondolatom, javaslatom sem, amit említésre méltónak tartottak volna, pláne nem kérdeztek soha semmiről. Amivel nincs bajom, elfogadtam, hogy a kúllistán már 2011-ben örökre beteltek a helyek, és megépítettem a saját nyilvánosságomat” – fejtegette a humorista-primadonna.

Bár Ceglédiről nem lepne meg senkit, ha kiderülne, hogy valaki olyannak lépett rá a lábujjára, akinek nem kellett volna. Mégis érdekes, hogy Ceglédit miért is vette elő a 444. Ráadásul nem csak azzal támadta meg, hogy tényszerűen és morálisan sem igazolható, hogy független elemzőnek hazudja magát, mikor valójában rajta van egy párt kifizetési listáján. Hanem a szerződését is kikérte a portál, melynek kézhezvétele után az elemző fizetését is nyilvánosságra hozták. Tehát a 444 részéről klasszikus leszámolási akcióval lehet dolgunk. Méghozzá azzal a Ceglédivel szemben, aki egyébként a baloldali összefogás egyik legnagyobb kritikusa.

Ceglédi ugyanis az, aki folyamatosan és konzekvensen kritizálja a baloldali ellenzéki pártok összeborulását, valamint a Jobbikkal kötött aggályos és elvtelen alkut egyaránt. Az elemző volt továbbá az is, aki megalkotta a „moslékkoalíció” szakkifejezést is, melyet a Fidesz előszeretettel használ azóta is a baloldal pártjaira. Tehát elképzelhető az is – mely jelenség régóta megfigyelhető a baloldalon –, hogy a sajtó egyszerűen megfegyelmezte a renitens értelmiségit, mondván, nem a zsemle túl kicsi, hanem a pofája volt túl nagy. Lesz szíves tehát nem piszkítani oda, ahonnan egyébként a betevő falatot is kapja.

A történet több szempontból is tanulságokkal szolgál: a „virágozzék száz virág” véleményszabadság nem érvényes már a baloldalon. Mindenkinek be kell állni a sorba, aki ugyanis nem teszi, és nem ért egyet a nagy baloldali szivárványkoalícióval, azt levadássza a revolversajtó. Továbbá az is kiderült, hogy a nyilvánosságban magukat függetlennek hazudó szereplőket valójában „egyrészt és másrészt” is kifizetik a politikai pártok. Köszönjük szépen a 444-nek és Ceglédi Zoltánnak, hogy megvilágították példameséjükön keresztül ezeket az egyszerű összefüggéseket.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.