Teljes körű választási megfigyelési misszióval érkezik az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Magyarországra, hogy vizsgálják az országgyűlési választások és a gyermekvédelmi népszavazás lebonyolítását, illetve az azokat megelőző kampányt. A szervezethez tartozó Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR), amely a választási megfigyelésekért felel, 18 megfigyelő kiküldését javasolja a magyarországi választási folyamat heteken át tartó országos szintű követésére, valamint 200 ellenőr delegálását kezdeményezi a szavazás megfigyelésére.

Hirdetés

A döntés szinte példátlan az Euró­pai Unió tagállamai esetében, fejlődő ázsiai és harmadik világbeli országokba szokott hasonló küldöttséggel érkezni az EBESZ. Vajon a magyar demokráciáért aggódnak ennyire, vagy valami egész más húzódik a háttérben?

Nem a semmiből jött a döntés

Január közepén húsz magyar „civil” szervezet levélben fordult az EBESZ-hez, hogy elérje: az ODIHR ne korlátozott, hanem teljes körű missziót küldjön az áprilisi parlamenti választások megfigyelésére. Mindössze két nappal később 62, baloldali és szélsőbaloldali politikai pártcsaládokhoz tartozó európai parlamenti képviselő írt levelet az ODIHR igazgatójának, melyben a fentihez hasonló kérést fogalmaztak meg.

A kezdeményező álcivilek finanszírozásukat tekintve szinte kivétel nélkül Soros György szervezetéhez, a Nyílt Társadalom Alapítványhoz köthetők. Jól ismert nevek szerepelnek a listán: jelen van az az Amnesty International, amelyről nemrég derült ki egy kiszivárogtatás kapcsán, hogy szándékosan függésben tartja az újságírókat, de az aláíró szervezetek között találjuk a méltán rossz hírű Társaság a Szabadságjogokért szervezetet és az Ökotárs Alapítványt is. Csöppet sem meglepő, hogy ezek a „civil” kezdeményezések közrejátszanak abban, hogy hazánkat rossz színben tüntessék fel a nagyvilágban.

A levelet támogató EP-képviselőket alaposabban megnézve tíz olyan politikust is azonosítani lehet, akik a Soros Györgyhöz kötődő European Policy Institute azon listáján is szerepeltek, amely a nyílt társadalom ideológiájának elkötelezett híveit vette sorba. A Megbízható szövetségesek az Európai Parlamentben (2014–2019) címet viselő tanulmány az alkotók szándéka ellenére szivárgott ki, de valóságtartalmát meg sem kísérelték cáfolni. A tíz érintett politikus között megtaláljuk a bolgár Iszkra Mihajlovát, aki Cseh Katalin közeli kollégája a liberális pártcsaládban, illetve köztük van az a holland politikus asszony, Sophie in ’t Veld, aki korábban úgy fogalmazott, hogy azokra a tagállamokra nézve is kötelezővé kell tenni a migránsok betelepítését, amelyek nem akarnak bevándorlókat fogadni.

Az már szinte magától értetődő, hogy a nyolc magyar baloldali európai parlamenti képviselő közül hét aláírta az ominózus levelet, maximum az ad okot némi fejtörésre, hogy az MSZP-s Ujhelyi István miért maradt le a listáról. Mindenesetre Facebook-oldalán ő is támogatásáról biztosította a kezdeményezést.

Miért engedett a nyomásnak az EBESZ?

Az EBESZ a világ legnagyobb biztonsági szervezete, amely Európa, Észak-Amerika és Közép-Ázsia 57 részt vevő államát fogja össze. Eredetileg 1975-ben hozták létre annak érdekében, hogy a helsinki záróokmány értelmében fórumot teremtsenek a többoldalú, de főképp a kelet–nyugati kapcsolatoknak. A szervezet sokáig jól szolgálta a nemzetközi párbeszédet, a békét és a leszerelést. Az ezredforduló környékén azonban valami menthetetlenül elromlott, és az EBESZ – oly sok más nemzetközi intézményhez hasonlóan – a globális NGO-hálózat befolyása alá került. Az elmúlt húsz évben egyre egyértelműbbé vált, hogy a szervezet célja megváltozott, immár a liberális globalizmus eszközévé vált. Mindez jól megfogható, ha az EBESZ magas rangú tisztviselőit vesszük górcső alá.

A választások megfigyeléséért felelős hivatal, az ODIHR igazgatója, Matteo Mecacci korábban a Radikális Pártot (RP) képviselte az olasz parlamentben. Az RP egy ultraliberális politikai mozgalom Olaszországban, mely leginkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a katolikus egyház kérlelhetetlen ellenfele. Ugyanakkor minden posztmodern baloldali ügyet támogattak, kezdve az abortusszal egészen az Olasz Forradalmi Homoszexuális Egységfront (FUORI!) melletti kiállásig. 2019-ben Soros György és harmadik neje, Tamiko Bolton összesen 200 ezer dollár támogatásban részesítette az RP-t, a Nyílt Társadalom Alapítvány pedig több százezer dollárt áldozott a párt, a holdudvar, illetve különböző politikai kampányaik támogatására.

Haraszti Miklós – a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) alapító tagja, a CEU professzora – hat évig volt az EBESZ sajtószabadság-felelőse, 2004-től 2010-ig. 2006-ban, amikor Gyurcsány Ferenc maga is elismerte, folyamatos hazudozások árán sikerült csak kormányon maradnia, nem tartotta fontosnak az EBESZ figyelmét felhívni a magyarországi eseményekre. Azon meg sem lepődünk, hogy Haraszti a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület munkatársa, melynek fő támogatója az Open Society Institute, de 2021-ben részt vett Karácsony Gergely 99 Mozgalmának megalapításában is.

Haraszti utódja az EBESZ biztosi székében az a Dunja Mijatović lett, aki a gyermekvédelmi törvényt többször kritizálta. Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a népszavazás az előítéleteket és a gyűlöletet fogja erősíteni az LMBTQ-személyekkel szemben. Szerinte a homoszexuá­lis aktivisták és a nemváltás témájának kitiltása az óvodákból és iskolákból „összeegyeztethetetlen az emberi jogi normákkal, és akadályozza az átfogó szexuális nevelés megvalósulását”.

A baloldal globális hálózata Magyarország ellen

Hazánk egyértelműen a Magyar Nemzet által a napokban leleplezett globális hálózat célkeresztjében van. A magyar jobboldal mintateremtő politikája – akár a migráció, akár a családpolitika terén – egyértelműen tüske Soros György és az európai föderalisták körme alatt. Számos példáját láttuk az elmúlt hónapokban annak, hogy Brüsszel mondvacsinált – álcivilek által megtámogatott – kifogásokkal támadta hazánkat, és a nekünk járó pénzeket saját szabályaikat is megszegve tartják vissza. A globális baloldal most egy újabb eszközhöz folyamodik: megteremti a választási csalás hamis mítoszát, összejátszva a balliberális nemzetközi sajtóval és a globális szervezeteket irányító bürokratákkal. Az EBESZ teljes körű megfigyelő missziójának követelése minden bizonnyal egy színjáték. A háttérben álló rendezők természetesen előre eldöntötték, kire milyen szerepet osztanak. A legfontosabb közönség azonban hazánk népe, mely szemében sok hasonló színdarab bukott már meg csúfosan.

Magyarországon szabad, tisztességes, demokratikus választások lesznek. Erős, egészséges társadalom a miénk, amely képes arra, hogy megvédje magát a külső támadásoktól. Nem Brüsszel, Soros György, az álcivilek vagy az EBESZ dönti el, hogy melyik utat válasszuk, hanem a magyar emberek. Április 3-án szabadon fogunk dönteni az új Országgyűlés összetételéről és a gyermekvédelmi népszavazás kérdéseiről. Ezt a jogunkat senki el nem veheti tőlünk!

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője.

Korábban írtuk