A bedühödött államfő úgy beszélt, mint egy helyi suttyó a kocsmában: a magyar politikusok az idén „pofátlanokká váltak”. Ráduplázott Titus Corlatean román külügyminiszter, aki kijelentette, a nemzeti összetartozásról szóló törvény „a Kárpát-medence magyar nemzet számára való visszaszerzésének stratégiáját” tartalmazza és a „versailles-i békerendszer megkérdőjelezését” célozza.

Világos, a románok idegesek a székely autonómiatörekvések miatt. És idegességükben egy pillanatra lehull róluk a bizánci álarc: nagyon félnek attól, hogy a lopott szajrét – sajnos ma már inkább részben, mint egészben – vissza kell adni.

Romániában is választások lesznek, s mivel az erősödő magyar nemzeti identitás a román kollektív tudatban növekvő aggodalmat ébreszt, a nacionalista felhangok nyilván erősödni fognak. E tekintetben érdektelen, hogy a Tusványoson hajdan még barátságosan mosolygó Băsescu elnök személyesen Orbán Viktornak és a rá hallgató erdélyi magyarságnak köszönheti megválasztását.

Rátapintott a lényegre a román külügyminiszter: a nemzeti összetartozásról szóló törvény ugyan nem tartalmazza a Kárpát-medence visszaszerzésének stratégiáját, mert ilyen sajnos ma még nem létezik, de a nemzet túlélésének kulcsfontosságú eszköze, mert amint a szólás tartja, aki időt nyer, életet nyer.

A Kárpát-medencében szellemi értelemben egységesülő magyarság, ha az egységesülés a lelki dimenzióban is megtörténik – ami évtizedes folyamat lesz –, esélyt, mert időt nyerhet élettere részleges vagy teljes visszaszerzésére. Ami ugyanis a trianoni diktátumot illeti: hol van már a nélkülünk és rólunk döntő 1699-es karlócai béke? Hol az oszmán és a Habsburg Birodalom? A „pofátlan” Băsescu elnöknek ismernie kellene a derűs pesti mondást, valahonnan a múlt század hatvanas éveiből, amikor valamelyik túlméretezett Lenin-szobrot állították fel valahol: „Ne vigyorogj Iljics, nem tart ez örökké! Százötven év alatt sem lettünk törökké!” Hát így vagyunk mi a magát felfújó Nagy-Romániával.

A dolog egyébként nem a katonák fegyverével, de még csak nem is a diplomáciai előszobákban való sertepertéléssel dől majd el. Hanem a hálószobákban. Azé a nemzeté lesz a Kárpát-medence, amelyiknek az asszonyai a legtöbb gyermeket hozzák a világra.

A jelen állás szerint Băsescunak nincs oka örvendeni. Sőt inkább félni van oka. De nem tőlünk. Ha semmi sem változik, s a mai tendenciák állandósulnak, százötven év múlva a Kárpát-medence nem lesz magyar, de nem lesz román sem. Csak egyszerűen roma. Amint Pokol Béla nagy hatású könyvében (Európa végnapjai) ezt könyörtelen pontossággal levezette.

Az a paradigmális, az életet alapjaiban megváltoztató fordulat azonban, a konzervatív forradalom, amelynek részesei vagyunk, s amelyet túl közelről látván olykor alig vagyunk képesek érzékelni, ezt a problémahalmazt is más dimenzióba helyezi. A Biblia ezt a jelenséget eképpen rögzíti: az Ige testté lett. Ami esetünkre így fordítható le: a kor kihívásaira a legjobb választ adó nemzeti stratégia szükségképpen meghozza az adott nemzet számára az elérhető legnagyobb sikert, függetlenül attól, hogy milyen élethelyzetből indult el. A románok tudják, hogy ez mit jelent.

Bencsik András