Valami szép tehát elkezdődött. Soha nem látott tömeg gyűlt össze a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség fővárosi rendezvényére, bizonyítva ezzel, hogy a közös felháborodásnál is nagyobb mozgósító erővel bír a közösen aratott siker fölötti öröm semmihez sem hasonlíthatóan édes érzése. Idézném Orbán Viktort: „A népszavazás nem azzal nyitott kaput a jövőre, hogy eltörölt három ostoba, bántó és igazságtalan intézkedést, hanem azzal, hogy olyan összefogást kovácsolt, amilyen eddig nem volt. Erre várt mindenki tizennyolc éve.”

Valóban erre vártunk. A közös öröm és a közös reménykedés ünnepére. Hihetetlen messzeségbe került a személyiségzavaros miniszterelnök és pánikos hisztériával most egymást vádoló, egymás ellen forduló serege attól a tiszta és világos erőtől, amelynek csak egy töredéke jelent meg a budapesti Erzsébet hídnál, de az a töredék is hatalmas tömeg volt. Micsoda messzeségben van ettől a kirobbanó örömtől az ordítozó Demszky Gábor, akit egy rendőrezred és egy kiürített tér sem mentett meg a hozzá vagdosott tojásoktól.

Hol van ettől a sunyin oldalra pislogó, máskor meg alattomosan lángba borított utcákról handabandázó Kóka János. Az egyik Magyarország sötét, hazug, gyűlölködő és a saját bűneitől egyre inkább megzavarodó, a másik jókedvű, magabiztos és könyörtelenül világosan beszél: a kormánynak mennie kell. Előrehozott választások kellenek.

Orbán Viktor felülírta beszédében a jobboldal–baloldal szembeállítást, mert a népszavazáson igent mondó 3,3 millió ember, akik a népszavazáson megjelenők 83 százalékát tették ki, valójában a társadalom elsöprő többségét alkotják: „Merjük vállalni, hogy mi mindannyian mindenekelőtt magyar emberek vagyunk!” – mondta a volt és alighanem leendő miniszterelnök. Aki a remek szónoklatot tartó Kósa Lajossal egyetértésben pontosan megfogalmazta a ballib kormánykoalíció mibenlétét, hogy amennyiben tehát mi, a túlnyomó többség vagyunk a magyarok, akkor viszont kik ők: a helytartótanács tagjai.

A helytartótanács amúgy a hű szolgálókat szereti megjutalmazni. Nem is maradt ki az ünnepi elismerésből a Népszavában fasiszta veszélytől rettegő Kertész Ákos, a köztársasági elnököt sértegető Gerő András, a minősíthetetlen Kende Péter mellett a vizitdíj kis barátja, Repa doktor s a szépen kigömbölyödött Friderikusz Sándor sem, elvégre ők is helytartók, a múlt helytartói.

A Szövetség most a magánbiztosítókat beengedni akaró törvény megsemmisítését javasolja a parlamentben. Már ötszázezer ember aláírása szavatolja, hogy ha a helytartótanács az Országgyűlésben ellenállni méltóztatik, még ebben az évben lesújt rá másodszor is a népharag. És ami a legszebb, egy újabb népszavazás még szorosabbra kovácsolja a nemzeti egységet, ami előre vetíti egy még nagyobb választási győzelem esélyét. Ez már nem a jövő. Ez már a jelen.

Bencsik András