Az őszödi beszéd kényszerpályára állította a balliberálisokat, hiszen ekkor kiderült, hogy a hatalmat csak súlyos hazugságok és törvénysértések árán sikerült fenntartani, hogy az erőltetett ütemű privatizáció még több hasznot hozzon egy kiválasztott körnek. A csapda akkor zárult be, amikor a Gyurcsány-csapat a legerősebbnek hitte magát, amikor rendőrökkel verette szét egy mesterségesen kirobbantott zavargássorozat tetőpontján egy törvényes és békés tüntetés rémült résztvevőit. Szó szerint verte bele a társadalom fejébe Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt az üzenetet, ami most a vesztét okozza: „Én vagyok az úr!”

A társadalom megrendült, megrémült, és elveszítette a bizalmát, gyakorlatilag szinte minden demokratikus intézményben. Az egy évig tartó bénultságot okoz= sokk elbizakodottá tette a balliberálisokat, lám-lám, ők mindent megtehetnek.

Meg is tettek mindent, illetve csak majdnem mindent, mert az arcátlan országfosztogatás – Zuschlag-ügy, kormányzati központ, négyes metró, gigantikus völgyhíd, vizitdíj és hasonlók – kicsiben és nagyban fokról fokra felébresztette a társadalom életösztönét. Ahol a szeretet és az összefogás ereje kevés volt, ott a düh és a felháborodás iszonyú mozgósító erővel bírt.

A népszavazás azért volt népítélet, és azért állítjuk, hogy nagy dolgok vannak készülőben, mert április 9-én nem a jobboldal tett csodát, hanem a magyar társadalom, mégpedig azzal, hogy felébredt tespedtségéből, és határozott mozdulattal birtokba vette egyetlen hatásos fegyverét, a többségi akaratot. Ami pedig egyszer működött, működni fog másodszor is, teljesen mindegy, hogy mikor.

A balliberális koalíció éppen ezért robbant szét, mert a visszaszámlálás megkezdődött. Az SZDSZ feltehetően készült a menekülésre, jó tempóban ugrott ki, nagy valószínűséggel új vezért, új arcokat választ, s erősödő kormánykritikával igyekszik az ötszázalékos küszöbhöz feljavulni, hiszen aki a nép ellenségének az ellensége, az már majdnem barát. Megjósolható, hogy a közvélemény-kutatások őszre küszöb közeli értéket jeleznek, így akár még az év vége előtt a liberálisok – némi médiakampányt követően – meghozhatják a hazának a várt áldozatot: egy sima szavazással feloszlatják a parlamentet, és megbuktatják a kormányt. Orbán Viktor pedig lehetőséget kap arra, hogy a katasztrófából kivezesse az országot. És ki is fogja vezetni.

Most minden figyelő szempár a balliberálisokra szegeződik, ami érthető, hiszen a botrány mindig érdekes, de nem árt észlelnünk, hogy a nagy dolgok itt történtek nálunk. A jobboldal túlélt hat nehéz évet, soha nem volt olyan erős és egységes, mint most, soha nem volt olyan közel az átütő sikerhez, mint most, s ezt kizárólag állóképességének, keménységének, edzettségének köszönheti. Ezen tulajdonságaival nyerte el a társadalom túlnyomó többségének bizalmát. Ott túl összeomlás, pánik, árulás és káosz, itt pedig a húsz éve várt nyugodt erő. Örvendjünk, hölgyeim és uraim, mert nagy dolgok vannak készülőben.

Bencsik András