Egy hét – Esély az újrakezdésre
A hét legocsmányabb mondatát a rendszerváltás utáni időszak talán legalpáribb szereplője, a „megélhetési bűnözés” feltalálója, az ÁVH bűneit elbagatellizáló, Wass Albert hazatérését pedig megtagadó Kuncze Gábor eregette a levegőbe: „Nagyon sok embert ismerek, akik összehasonlíthatatlanul jobban élnek, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt, és olyan mély letargiában vannak ettől a rettenetes országtól meg helyzettől, hogy legszívesebben az ember tényleg ciántablettát osztogatna nekik, hogy jussanak már túl a problémájukon” – mondta egy rádióműsorban.
A hét legkeményebb mondatát a német Die Welt közölte annak kapcsán, hogy az unió országai elutasították a magyar miniszterelnök segélykérését:
„Ahelyett, hogy Gyurcsány Ferenc azt követeli, vegyék egy kalap alá Közép- és Kelet-Európa országait válságkezelés szempontjából, inkább azon kellene elgondolkoznia, hogy miért is jutott ide Magyarország, ahol emberek milliói számára a piacgazdaságra történő valóban brutális áttérést kölcsönökből finanszírozott szociális támogatásokkal igyekeztek enyhíteni, miközben a politikusok kézcsókkal üdvözölték a növekvő hitelállományt, mert a hangulat olyan jó volt, s a kilátások olyan fényesnek tűntek”.
Ha az olvasó lehiggadva még egyszer figyelmesen elolvassa a fenti idézeteket, érdekes következtetésekre jut. Magyarország jövője a jelek szerint Európától függ. Európa azonban nem akar segíteni. Többek közt azért sem, mert Gyurcsány Ferencet ma már külföldön éppúgy megvetik, mint belföldön. Ezt a következtetést megerősíti Angela Merkel német kancellár kijelentése, aki Gyurcsány javaslatára reagálva elutasította, hogy valamennyi közép- és kelet-európai országot azonos helyzetűként kezeljenek. Ami érthető, hiszen a kormánya felelősségét regionális szinten szétkenni igyekvő Gyurcsány Ferenc szavaira reagálva Szlovénia, Szlovákia, Bulgária is kategorikusan kikérte magának, hogy Magyarországhoz hasonlítsák.
Magyarországhoz hasonlítani ma már szégyen. A hivatalos magyar mentalitás az európai országok szemében a linkség, hülyeség, hazudozás megtestesülését jelenti. Az idézett Die Welt szerint bármennyire is fájdalmas dolog a válság, ez ugyanakkor esélyt is kínál az újrakezdésre, ám a magyarok azt bizonyítják, hogy ezt az esélyt miként lehet eljátszani. A Die Welt elemzője cikke írásakor azonban még nem tudott Kuncze Gábor ciánozási terveiről. Hogy akinek nem tetszik az a katasztrofális csőd, amibe Gyurcsány és tettestársai Európa egyre növekvő undora közepette taszították az országot, hogy aki nem tapsol lelkesen, az vegyen be egy ciánpasztillát. (Lapzártáig a Mazsihisz nem tiltakozott a nyilvánvalóan náci alapvetés ellen.)
A Die Weltnek mélyen igaza van. A válság valóban esélyt kínál; minél mélyebb, annál nagyobb esélyt az újrakezdésre. De csak Gyurcsány, Kuncze és a többi kártékony szörnyeteg nélkül.
Bencsik András