Az egyik női magazin (WMN) érzelmekre ható cikket közöl a gepárdok helyzetéről. A téma vélhetően népszerű – macska, kisgyerek, jó pasi, bomba nő, ha lájkot akarsz. De amúgy valóban érdekes és fontos téma, hisz az öröklött világ megóvása minden épeszű embernek szívügye. Nekem is.

Hirdetés
Fotó: ShutterStock/Nick Dale Photo

„Ma már kevesebb mint 6500 gepárd él a világon” – így indul a cikk, Kaiser Vivien írása, melyben egy magyar nő – Tóth Brigitta – törekvéseiről olvashatunk, aki 2018 óta a nagymacskák megmentésének szenteli életét, kifutókat takarít, önkéntes a dél-afrikai Cheetah Experience-nél, gepárdokat ment, és egy leopárd megsértődik, ha nem látja elég gyakran. De igazság szerint nem ez most cikkem tárgya, hanem a gepárdokat mentő Tóth Brigitta „köré” írt cikk. Illetve az a mentalitás, vagy inkább látásmód, amit mindenhol tapasztalok, ahol ez a téma – a környezetvédelem, a rombolás, a pusztuló fajok vagy akármi előfordul.

Szóval jelenleg már csak 6500 gepárd él, ami „ijesztően kevés ahhoz képest, hogy a 20. század elején még közel 100 ezer példány élt a szavannákon. A pusztulásuk oka az ember: az élőhelyek folyamatos zsugorodása, az illegális vadászat és kereskedelem drasztikus csökkenést okozott a faj populációjában. Ha nem változtatunk sürgősen, a tudósok szerint már csak 10–15 év választja el őket a kihalástól.

Na, és itt jött a kulcsmondat. „Pusztulásuk oka az ember”.

A szokásos. Írhatták volna csupa nagybetűvel is: EMBER. Ellenben a szokásostól eltérően én most arra kérném a lapot, és minden cikkírót, aki ilyesmivel jön bármikor a jövőben, hogy mondjuk végre ki. Ki a fene a felelős?

Szeretnék neveket hallani. Neveket, számokat, adatokat. Ki?

A helyi lakosság, a feketék, akik nem tudnak országot üzemeltetni, akik folyton csak rabolnak a természettől, akik nem értenek a mezőgazdasághoz, nem értenek a városfejlesztéshez, csak terjeszkednek? Vagy a gonosz, kapitalista nyugatiak meg a dollárjaik?

Mert ebből nem derül ki, hogy a helyiek terjeszkedése, vagy a gonosz nyugatiak gyárai, bányái, szállodái miatt veszítik el az élőhelyeiket.

Engem tényleg érdekelne ez. Ha kell, én bojkottálok olyan márkákat, akik miatt kihalnak a gepárdok, de az üres bűntudatkeltést nem szeretem.

„Nekem az a célom, hogy rávegyek minél több embert, gondolkodjon el, mit tud megváltoztatni az életében ahhoz, hogy egy kicsit segítsen az állatoknak.”

Brigitta célját sajnos nem segíti ez a cikk, mert nincs benne semmi konkrétum. Én tudtommal egy gepárd élőhelyét sem vettem el, nem tudom, min kéne elgondolkodnom. A probléma okainak részletesebb kifejtését igénylem annál, mint hogy „Ecce homo”.

Korábban írtuk