Az Állat Is Ember Szövetség aktivistái régi jegyzőkönyveket tanulmányoztak. A feljegyzések 65 millió évvel ezelőtt készültek, és a dinoszauruszok életkörülményeinek javításáról, élőhelyeik biztosításáról szóltak. A Dinóvédelmi Nagytanács rendszeres ülésein felszólalók kifejtették, mennyire értékesek és fontosak a dinók, amelyeket elképesztő sokszínűség jellemez.

Hirdetés

Vannak levegőben szárnyalók és vízben úszkálók, viccesen kicsik és elképesztően nagyok, növényevők és ragadozók. Ezt az értéket feltétlenül meg kell őrizni, ami elsősorban a Dinóvédelmi Nagytanács feladata, ennek rendelnek alá minden erőforrást.

A nyomtatott és elektronikus sajtóban megkülönböztetett figyelemmel kísérik a dinók sorsát, ösztöndíjprogramokat és konferenciákat szerveznek, könyveket adnak ki a témában. A leglelkesebbek számára örökbefogadási lehetőség nyílik az elárvult gyíkokról való gondoskodás jegyében. Megszégyenítik és kiközösítik azokat, akik ennek prioritását vitatják. Csak rajtunk múlik, hirdeti a nagytanács. Az erőfeszítéseket pedig siker koronázza, a dinók szépen szaporodnak, benépesítik az egész Földet.

A jegyzőkönyv itt hirtelen megszakadt, az utolsó bejegyzés arról árulkodott, hogy hatalmas tűzgömb közeledik, majd óriási robbanás, a többi néma csend…

Az Állat Is Ember Szövetség aktivistái szomorúan állapították meg a hajdani program kudarcba fulladását. Fő oka az lehetett, hogy nem kaptak elég jogot a dinók. A hiba kiküszöbölésére ezentúl teljesen azonos megítélés alá kell esnie valamennyi élőlénynek. Szavazati jog, jeltolmács is megilleti őket. Igen ám, de ha az állat jogalany, akkor be is perelhető, amennyiben valami rosszat tesz (harapás, lopás, gyilkosság stb.).

– Nem lehet őket felelősségre vonni amiatt, ami a természetük – tiltakoztak az aktivisták –, mint például a húsevésből adódó ember- vagy állatölés! Inkább megpróbáljuk átnevelni őket.

Később az egész szövetségnek nyoma veszett egy tigris-oroszlán érzékenyítő tréningen.

Korábban írtuk