Évforduló
Turul nembeli István négyszemközt beszélt a fiával.
– Figyelj, Henrik! – kezdte hivatalosan, de aztán bizalmasabb hangon folytatta. – Most, hogy anyád nem hallja, szólíthatlak Imrének. Felnőtt férfi vagy, a királyság örököse. Éppen egy évezred és egy negyedszázad tel el, amióta megszületett a mi Urunk. A kerek millenniumon megalapítottuk a magyar államot, szilárdan fog állni, míg az Üdvözítő újra el nem jön. Ezen az újabb szép évfordulón mondok néhány szempontot neked, amelyek már a te feladataidat érintik, hiszen te fogsz követni a trónon.
– Szólj, atyám!
– Az első, amit véss eszedbe: keresztény Magyarországot teremtettünk, maradjon is ilyen, mert csak annak van jövője és főként értelme. Lesznek más vallások, lesznek istentagadók…
– Micsoda? – álmélkodott Imre. – Ilyenről még nem hallottam.
– Sok fura szerzetet hord majd hátán ez a föld, de azok csak jönnek-mennek, gyökeret nem vernek itt. Krisztus urunk, amiképpen a koronánkon vagyon, úgy fog uralkodni a Kárpátok koszorúi között. A következő, ami minden lépésedkor lebegjen szemed előtt: vigyázz a napnyugati népekkel, kivált a németekkel. A mi földünkre fáj a foguk, bárhogy ármánykodjanak vagy szépelegjenek is, egyéb gondolatuk sincs. Persze, ha tekinteted keletre veted, ott sem sokkal jobb a helyzet. Ismeretlen és kiszámíthatatlan birodalmak emelkednek föl sorra, majd süllyednek el, maguk után rengeteg pusztulást, könnyet és bánatot hagyva. De ha kivárjuk, azokat túl fogjuk élni. Már persze csak akkor, ha lészen magyar, akit Krisztus urunk itt találjon második eljövetelekor. Ezért óvd az ország egységét, a lakosok békéjét, ne engedd, hogy fertőző, ostoba gondolatok férkőzhessenek a fejükbe. Mindig ügyesen válaszd meg a szövetségeseidet, és ha lehet, tarts több vasat a tűzben. Ha te és utódaid jól teszitek a dolgotokat, még ezer esztendő múlva is ebben a szép nagy Magyarhonban élnek véreink biztonságban, békében, gazdagságban. A gondokat, bajokat, amikről itt beszéltünk, ezer esztendő múltán már érteni sem fogják…