Hirdetés
Fotó: Vogt Gergely/Demokrata

Az elmúlt hetek egyik fő témája volt a Lánchíd felújítása. A Demokrata arra kérte Tarlós István korábbi főpolgármestert, hogy foglalja össze olvasóinknak, mit gondol a vitáról.

(A cikk a Demokrata hetilap június 17-i számában is olvasható.)


A címben idézett rövid mondatot, így, egy öreg kalauz mondta be a 60-as években minden alkalommal, amikor csak odaért a kilences villamos.

Úgy terveztem, hogy konkrét budapesti ügyekben nemigen szólalok meg, igaz, azt is hozzátettem, hogy ha a ciklusainkról túlméretezett nyilatkozatok jelennének meg, azt nem biztos, hogy szó nélkül hagyom.

A Lánchíd ügyében megannyian kerestek az utóbbi hetekben, ellenzéki oldalról pedig sokasodni kezdtek az ellentmondásos, egyre inkább a valóság lényeges elemeit háttérbe szorítani igyekvő megnyilvánulások. A „Lánchíd-vita” kezd végképp kommunikációs tologatássá alakulni. Esetleg épp az a célja, hogy az eseményeket figyelők józan fele gondolja azt a végén: az ördög tudja, mi történt, történik itt. Főképpen a Facebook segítségével (no és pár online médium hátszelével) zajlik a homálykeltés.

Korábban írtuk


A gyakorlatilag kizárólag közösségi hálózaton való politizálás – ahogy a jelenlegi főpolgármester működik – fura dolog. A „Budapest info”, ahol a nem baráti újságíró is mindig megszólalhatott, már a múlt. A Facebook nem állít váratlan helyzet elé, nem tud zavarba hozni, nem szakít félbe. Még az is kétséges, hogy az illető saját szavait, gondolatait közvetíti-e a gépen, vagy másokét a saját nevében. Ezen a terepen, ahogy az online terepen általában is, a valóság nem meghatározó szempont. (Rólam például nemrég azt írták, hogy posztoltam valamit, amivel csak az a probléma, hogy nincs Facebook-oldalam, csak egy ismeretlen valaki írogat a nevem alatt, és a szolgáltató nyolc hónapja nem hajlandó megszüntetni.)

Rekonstruáljuk tényekre korlátozva a Lánchíd történetet! Kezdjük a végén! Több mint nyolc hónapja túl vagyunk az önkormányzati választáson. Eddig még soha nem hangzott el az a védekezés, hogy „a korábbi városvezetésnek (azaz nekünk) tíz éve volt rá, miért nem újította fel ő a hidat?” Mikor elkezdett szorítani a kapca, az új vezetés magától értetődő, egyszerű kérdésekre nem tudott választ adni, valaki jó ötletnek találta előhúzni ezt a kártyát a sifonérból.

Miért nem tudtunk viszont a kivitelezés fázisába jutni a Lánchíddal? Elsősorban 251 milliárd forint adósságot (közte 70 milliárd működésit) hagytak ránk 2010-ben, amit csak 2015-re (!) sikerült, a kormány segítségét is igénybe véve, rendezni. Tény, hogy 2019-ben mi jóval kevesebb mint feleekkorát hagytunk magunk után. Ezen belül pedig a város működési hitele nulla forint volt. Mindezt úgy, hogy egy egész sor súlyos problémát megoldottunk.

Bátran mondhatom, hogy a Lánc­híd-felújításra épp azért nem tudott már sor kerülni, mert a hagyaték rendezése túl sokba került. Százmilliárdokról kell beszélnünk. Az általunk leváltott liberális – „baloldali” – városvezetés 2010-ig nem végezte el az M4-es metró megépítését, mi négy évig dolgoztunk még rajta (nem is említve a kapcsolatos szerződéseket és pereket). Nem újította fel a részben már 35 éves M3-as metrót, nem szerezte be az M2-es metró új szerelvényeit, nem vásárolta vissza az általa külföldieknek elkótyavetyélt, stratégiai fontosságú Vízműveket. Ránk hagyta a teljesen megoldatlan árvízvédelem összes problémáját, Európa legelavultabb tömegközlekedési járműparkját, csatornahálózat-építéssel sem foglalkozott, nekünk 400 kilométernyi hálózatot kellett pótolnunk – hogy csak a legnagyobb tételeket említsem.

Érdemes egy leltárt áttekinteni, mi mindent megoldottunk kilenc év alatt. (Például akár ahhoz viszonyítva, hogy ugyan mi valósult meg öt év alatt Zuglóban vagy most nyolc hónap alatt Budapesten a facebookos fenyegetőzéseken, valamint a Nagykörútra és az Üllői útra festett két hosszú, sárga vonalon kívül? Vajon mi lesz a rengeteg ígérettel?)

A fent említett feladatok tehát – egyebek mellett – mind ránk vártak, és ha csak megnyikkantunk, ránk ordítottak: „ne mutogass vissza!” Mindig ez volt a reakció. A DK korábban MSZP-s „nagyasszonya”, aki a 2010 előtti generáció egyik emblematikus figurája volt (ma főpolgármester-helyettes), nem átallotta annak idején az általuk itt hagyott romhalmaz M3-as metró ablakaiba a nevemet, elérhetőségemet kicímkézni, hozzátéve, hogy engem kell keresni, ha a 35 éves kocsikkal baj történne. Képzeljék el, ha ma a jelenlegi főpolgármestert címkéznék fel így a Lánchídra, micsoda őrjöngést rendezne a Népszava, a HVG, a 444 vagy esetleg Szabó Tímea.

Ha mi tényleg olyan rosszul működtünk volna, akkor aligha tudtak volna 2020-ban gazdagabb költségvetési főösszeget előállítani, mint a 2019-es volt.

Fotó: Sanchai Kumar/Shutterstock.com

A Lánchídra így is 2018-ra jóváhagyott kiviteli tervdokumentációt készítettünk. A kivitelezői tendert is kiírtuk, csak éppen pénzügyileg kezelhetetlen pályázatok érkeztek, amiket nem fogadhattunk el. Arra maradt időnk, hogy árfelülvizsgálatot rendeljünk el, és bár több ízben az ellenkezőjét írták erről, mi rendeltük meg azt az új részletes szakvéleményt is, amit alpinisták közreműködésével készített a Főmterv és a BME, majd már a 2019. októberi választás után szállított le. Ez tartalmaz – az alpinisták felismerései alapján – először olyan szigorú szakmai verdiktet, hogy hat hónapnál tovább nem halasztható a felújítás (az alpinisták olyan hibákat is felfedeztek, amelyeket a korábbi vizsgálatok során nem is láthattak).

Azóta több mint hat hónap telt el. Elegendő idő a pályázat lebonyolítására. Azt nem tudom, hogy a főpolgármesternek ki adta azt a tanácsot, aminek alapján leg­alább háromszor tett azóta egymásnak ellentmondó nyilatkozatot a felújításról. Az viszont tény, hogy a tender kiírása a hídra azóta sem történt meg, amit a pandémiá­val semmi esetre sem lehet magyarázni.

Hírhamisítás azonban az a visszatérő tudósítás, miszerint tudtam volna, mondtam volna, hogy magára a híd felújítására kevés a pénz. Ezt soha nem mondtam. Mindig egyértelműen a híd, a váralagút és a pesti oldali villamosalagút együttesére fogalmaztam meg ilyen mondatot. A hídra a tervek és a fedezet rendelkezésre áll, a kiírásnak elvileg már tavaly decemberben sem volt akadálya. A 23,7 milliárd forintot a kormány nem vonta el, és a hídfelújítás a 2020-as költségvetésben akkora összeggel szerepel, mint a 2019-esben. Hat hónap elteltével a halogatott tender helyett végül váratlanul ugyanattól a Főmtervtől egy ismételt szakvéleményt kértek. Ez azonban – nem hinném, hogy a Főmterv hevesen cáfolná – csak olyan mértékű változásokat regisztrált a decemberihez képest, amelyek aligha lehetetlenítik el egy tender kiírását. Végképp nem hátráltatták december és június között, lévén hogy a legutóbbi észrevételről a városvezetés az eltelt hat hónapban persze mit sem tudhatott. (Szemben azzal a hat hónapos határidőt szabó decemberivel, amire joggal hivatkozva a főpolgármester első nyilatkozatában, 2019 végén még egyértelműen kiállt a felújítás mellett.)

Vagyis nyilvánvalóan nem igaz, hogy emiatt nem írták ki a pályázatot. Ilyen alapon felújítás helyett félévenként mindig kérnének egy újabb véleményt, hátha megint változott valami, amire hivatkozni lehet. A 2019. december és 2020. június közti titokzatos hezitálásra a főváros nem tudhat racionális választ adni. Nem is adott. Amivel visszamenőleg magyarázkodnak, az inkább vagdalkozás, alibizés. A decemberi szakvélemény idejére ráadásul semmiféle forráselvonásra sem hivatkozhatnak.

Egyébként a forrásvita általában is érdekes dolog. A főpolgármester állandóan panaszkodik. Minden címen pénzt kérne a kormánytól, miközben nullaszázalékos pártja, a „Párbeszéd” másik vezetője, az ő társelnöke a parlamentben rendre gyilkosnak, hentesnek, bohócnak nevezi a kormány tagjait – minden valós alap nélkül.