Fejvakarás

Egy felhívás szövegét tanulmányozom, és vakargatom a fejem. Kicsit olyan érzésem van, mintha látnám, hogy a sétatéren odamegy valaki a telefonjukat nyomkodó srácokhoz, majd kezükbe beleerőszakolja a Márait ezzel a szöveggel: Ne nyomkodjál, olvass!

„Kismama-szépségversenyt hirdet fényképpályázaton A gyermek áldás címmel egyévi jövedelme felajánlásából Novák Előd, miután soha olyan kevés gyermek nem született Magyarországon, mint tavaly. […] A fényképpályázatra várandós nők fotói küldhetők, de látszódhat más személy is rajta (főként családtagok). Hozzátartozóról titokban is nyújtható be fénykép, díjazás esetén előzetesen egyezteti a zsűri a megjelenést az érintettel.”

Én erősen szkeptikus vagyok az ilyen jellegű nekibuzdulásokkal kapcsolatban. Kötve hiszem, hogy így bármit el lehet érni. A Kádár-korban 24 órában tolták a nagy Szovjetuniót meg az ötéves tervet, és egyikünk se lett kommunista, és ’90 után nemcsak az derült ki, hogy egy szűk, haszonleső réteget leszámítva itt senki nem volt az, hanem még az is, hogy annyi ellenálló, ellenzéki, hős demokrata volt, hogy nem is érti az ember, hogyan maradt fenn oly sokáig a rendszer.

Azt hiszem, a hiba az emberi természetben van, mely mindig megy a kisebb ellenállás felé. Nem, rosszul mondom, a hiba az élet algoritmusában van. Mert ilyen maga az élet. A madarak megszállják a városokat, és a mosómedve bemászik titokban az állatkertbe, és potyázik a kényelmes léten, ha nem veszik észre. Régen azért volt sok gyerek, mert a földeken kellett a kéz, ám a gazdag parasztnál már száz éve is ment az egykézés. Azzal, hogy a szomszédodat stikában lefotózod, és az engedélye nélkül beküldöd a képét, meg a váróteremben a telóval lesifotókat csinálsz olyanokról, akiknek esetleg ez piszkosul nem tetszik és nem szerepel a vágyaik közt, hogy vadidegenek zsűrizzék a pocakjukat, biztos, hogy nem nő a termékenységi ráta. Noha tényleg tenni kéne valamit, ezzel semmi gond, a céllal minden normális ember egyetért – ezért is vakargatom a fejemet.