Nemcsak a hó hiánya miatt volt fekete a karácsony 2005-ben. A Megváltó születésének ünnepe, a fény félelmet oszlató ragyogása a hideg téli éjben az egész világot megérinti: hívőt és ateistát egyaránt. Kivéve a magyar kormánykoalíciót, amelynek jóvoltából nemhogy ajándék nem került a karácsonyfa alá, de még azt is elvették, ami törvény szerint jár a hívő embereknek. Így a hőmérő higanyszála állásától függetlenül dermesztő hideg uralkodott el az egész országban. A parlament olyan büdzsét fogadott el, amely a diákokat és szülőket arcul csapta, az egyházakat megalázta, miközben szünet nélkül folyik a keresztények diszkriminálása, vallási jelképeik kigúnyolása. Rég nem volt ilyen mélyponton az egyház és az állam viszonya, talán csak az ötvenes években.

Ha visszatekintünk a 2005-ös esztendőre, számos esemény mutat arra, hogy frontális támadás indult a keresztény világ ellen, igyekeznek mindenütt ellehetetleníteni az egyházak működését vagy fizikai erőszakkal, vagy „európai módon” lejárató médiakampánnyal, anyagi megszorításokkal, lehetetlen körülmények teremtésével.

A Gyurcsány-kormányt röviddel regnálásának kezdete után leplezetlen egyházellenesség jellemezte. Napjainkig tartó otromba megjegyzéseket, hazugságokat, gyanúsítgatásokat kell elszenvednie az ország hívő állampolgárainak. Gondoljunk csak az elmúlt, 2003. évi karácsony táján tomboló, liberális kötődésű személyek kirohanásaira a Tilos rádióban, ahol egyenesen a keresztények megsemmisítésére szólított föl az egyik „médiasztár”. A pánikkeltés módszerével élt Kósáné Kovács Magda, az európai parlament szocialista frakciójának alelnöke, akinek „jóslata” szerint „a Vatikán hivatalain”, plenáris és bizottsági ülésein keresztül Prodistul és Strasbourgostul egész Európát le akarja nyúlni és be akarja kebelezni. Holott nagyon jól látszott, hogy a keresztény alapértékeket valló politikusokat már a kezdet kezdetén kiszorították a vezető pozíciókból, gondoljunk arra az összefogott támadásra, amelyet Rocco Buttiglione filozófus, jelenleg az olasz kormány európai ügyekért felelős minisztere ellen indítottak, nem is sikertelenül. Ugyanakkor az Európai Parlament padsorai tele vannak szocialistáknak álcázott kommunistákkal, akik egy olyan politika támogatói voltak, amely soha nem látott népirtást folytatott évtizedeken keresztül (gulágok, politikai indíttatású kivégzések, keresztény papok bebörtönzése és megsemmisítése stb.). Ez – úgy látszik – nem számít diszkvalifikáló tényezőnek, még a harmadik évezred elején sem.

Hosszú vajúdás után megszületett Brüszszelben az Európai Unió új alkotmánya is, amelynek szövege nem említi világosan Európa keresztény gyökereit. Az sem vigasz számunkra, hogy hét ország – Olaszország, Lengyelország, Portugália, Litvánia, Málta, Csehország és Szlovákia – az utolsó alkotmányvita előtt a kereszténység meghatározó szerepének megemlítését kérte. A magyar kormány természetesen nem szerepel az aláírók között, és az sem okozott meglepetést, hogy az SZDSZ üdvözölte a kereszténységre való utalás kimaradását. Álságos indoklásuk szerint, sértené más vallások érzékenységét, ha a kereszténység bármiféle formában kiemelten szerepelne. Pedig ez utóbbi nem ideológiai kérdés, hanem történelmi tény, így az európai alkotmány jelen formájában akár történelemhamisításnak is tekinthető. Ugyanakkor XVI. Benedek pápát azonnal megtámadták liberális eszmetársaik, amikor konkrét eseteket elítélő beszédében nem említette meg a holokausztot, hiszen egészen másról szólt a beszéde. A kettős mérce minden megnyilatkozásukban tetten érhető: az ember teljes szabadságát hirdetik, de nem minden emberét.

Majdnem félszáz év diktatúrája után, az Európai Unió friss tagjaként Magyarországon egy olyan párt van kormányon, amely ismét zászlójára tűzte az állam és egyház szétválasztásának gondolatát, amiből azt a következtetést vonták le, hogy a hívek tartsák el az egyházakat, finanszírozzák az egyházi iskolák működését, az egyházi kezelésben lévő szociális intézmények működését, és egyáltalán, vonuljon ki az egyház a társadalomból, ne foglalkozzon azokkal a problémákkal, amelyek az ország, a nemzet sorsát érintik, vagy kijelölik azt az utat, amely pusztulásához vezet. Az egyház politikai szerepvállalása ellen lázadoznak, holott elfelejtik, hogy például a katolikus egyházat hatmillió megkeresztelt ember alkotja, akik a Római Katolikus Egyházhoz tartozónak vallották magukat. A szélsőséges liberális eszmék hívei azt várnák el, hogy ez a hatmillió ember maradjon a templom falain belül, ne képviselje érdekeiket senki, ne szavazzanak, ne szólaljanak meg szociális, oktatási, egészségügyi vagy más kérdésekben. A püspökök, papok ne igazítsák el híveiket a globális káoszban, ne mondják el véleményüket arról, hogy milyen értékrend követése esetén várható az ország erkölcsi megújulása, és ezzel együtt gazdasági megerősödése. Ha tehetnék, legszívesebben ismét „kivonnák” a társadalomból a papokat, követve szüleik példáját az ötvenes évek nyílt, brutális egyházüldözése terén.

Az állam és egyház szétválasztásának 2005-ben volt százéves évfordulója, mivel 1905-ben Franciaországban hozták meg ezt az utóbbi időben sokszor hivatkozott törvényt. Lényege szerint a francia közéletet a laicitás elve szabályozza, amely elv biztosította ugyan a vallásszabadságot, de megnyilvánulásait a közélet szférájába utalta. Nem ismerte el a hitélet és az egyházi intézmények társadalomban elfoglalt helyét. Miután bebizonyosodott, hogy az egymástól teljesen független, összehangolatlan működés nem szolgálja sem a társadalom, sem a hívők érdekeit, az állam és az egyház közötti párbeszéd felújítását kezdeményezték, és 1924-ben helyreállították a diplomáciai kapcsolatokat a Szentszék és a Francia Köztársaság között, majd XI. Pius pápa ennek a kérdésnek szentelte Maximam gravissimamque kezdetű enciklikáját. Megnyílt az út a kölcsönös egyetértés felé, az egyház élete szempontjából alapvetően fontos intézményi kérdéseket illetően. Megvalósult a béke, és ehhez a francia nép azóta is mélyen ragaszkodik. Úgy látszik, az SZDSZ csak a kezdeti lépésekre emlékszik, a később korrekciókról igyekszik tudomást sem venni. Pedig abban van a lényeg: ha a laicitás alapelvét helyesen értelmezik, része az egyház társadalmi tanításának is. XVI. Benedek pápa az állam és egyház szétválasztásának 100 éves évfordulóján üzenetet küldött Franciaországnak. Emlékeztet a világi és egyházi hatalom igazságos szétválasztására, visszhangozva Krisztus felhívását tanítványaihoz: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené”. XVI. Benedek pápa szerint az egészségesen laikus állam feladata, hogy helyet biztosítson törvényhozásában az emberi lélek alapvető dimenziójának is. A Szentatya hangsúlyozta az ember méltóságának és alapvető jogainak elsőbbségét, amelyek önmagukban véve értéket jelentenek, minden állami törvényhozást megelőzően. Ugyanis ezeket az alapvető jogokat nem törvényhozók teremtik, hanem a személy természetéből fakadnak, és legvégső fokon a Teremtőtől származnak. Olyan „pozitív laicitásról” van szó, amely biztosítja minden állampolgár számára azt a jogot, hogy vallási hitét valódi szabadságban élje meg a közéletben is. Fontos, hogy a laicitást ne vallásellenességként értelmezzék – kérte a pápa -, hanem éppen ellenkezőleg: legyen olyan elkötelezettség, amely mindenkinek, egyéneknek és csoportoknak egyaránt a közjó igényeit tiszteletben tartva biztosítja azt a lehetőséget, hogy megélje és kinyilvánítsa saját vallási meggyőződését.

A hazai liberális párt éppen azt a hibát követi el, amitől XVI. Benedek minden kormányt óv: a laicitást ne egyházellenességként értelmezzék. Márpedig nálunk ez történik, most már folyamatosan. Jól érzékeltette ezt az állapotot Erdő Péter bíboros, amikor Szili Katalin, az Országgyűlés elnökének adventi meghívása alkalmával – ahol a történelmi egyházak vezetői vettek részt – elmondta, hogy a nem adventi „témák” (egyházi megvonások, tüntetések) most már néhány éve visszatérő aktualitások, tekintve, hogy a költségvetéssel éppen ez idő tájt szembesülnek az egyházak.

A legdurvább támadást Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője egy november közepi sajtótájékoztatóján intézte az egyházak ellen. Az SZDSZ véleménye szerint az egyházak ugyanarra a szociális tevékenységre másfélszer akkora normatívát kapnak, mint az önkormányzati vagy állami intézmények. Nem terheli őket sem gépjárműadó, sem az építmények után fizetendő helyi adó. Adómentes az egyházi perselypénz és az adomány, ráadásul – egyetlen kivételként – egyházi jogi személyek tulajdonjogot is szerezhetek termőföldön. A liberálisnak mondott párt úgy véli, a fenti kiváltságokat részben a vatikáni-magyar szerződés, részben bizonyos jogszabályok biztosítják, ezért kezdeményezik a jogszabályok módosítását, szükség esetén pedig a vatikáni szerződés felülvizsgálatát. Az egyházak finanszírozása elleni SZDSZ-bejelentéssel egy időben a párt honlapján megjelent egy a hívőknek szóló levél is Tartsd el a papjaidat, kedves hívő! címmel; így, tegeződve, az ország háromnegyed részének, Ceglédi Zoltán fiatal pártaktivistától. Beállt a „kórusba” Göncz Kinga miniszter asszony is, aki azt sugallta, hogy az állami intézmények azért nem jutnak hozzá a fenntartásukhoz szükséges pénzösszegekhez, mert azt az egyháziak elviszik. Valótlanul állította a miniszter asszony, hogy az egyházi szociális intézmények több támogatást kapnak, mint az államiak. A papoknak nemhogy építményadója, építménye sincs, őket pedig a gyülekezetek és az egyházközségek tartják el, nem pedig sunyi, hazudozó „szabad madarak”. Sajnos eléggé el nem ítélhető módon, propagandájukban támaszkodnak a kommunizmusban szocializálódott, zsigerből egyházellenes, rosszindulatú, irigy, tudatlan emberekre. Az fel sem merül bennük, hogy az adófizetők pénzéből folytatják egyházgyalázó kampányukat a kommunistákból liberálissá „látszatvedlett” politikusok. Mindeközben a parlament elfogadott egy olyan költségvetést, amely hazai és nemzetközi gazdaságkutatók szerint legföljebb néhány hónapig élhet. Az egyházakkal kötött megállapodásokat az idén sem tartotta be a kormány, ezért a négy történelmi egyház közösen fordult a nyilvánosságoz: „Az egyházi intézményekben oktatott 108 ezer diákért, szociális intézményeinkben gondozott 14 ezer idős, beteg és más rászorulóért, intézményeink 14 ezer fő munkatársáért, valamint a hasonló körülmények közé kerülő, más típusú intézményekben ellátott embertársainkért felelősséget érezve aggodalmunknak adunk hangot az oktatási és szociális szférából történő jelentős forráskivonás miatt” – kezdte közös nyilatkozatát a négy történelmi egyház (katolikus, református, evangélikus és zsidó). Az egyházak jogi lépéseket terveznek a törvénysértő költségvetési fejezet ellen, alkotmánybírósághoz fordulnak, sőt nemzetközi emberi jogi fórumokat is megkeresnek és a világ közvéleményét is tájékoztatják a diszkriminatív bánásmódról. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Erdő Péter szerint „úgy tűnik, tizenöt év nem volt elegendő arra, hogy a jogállamiságnak a Nyugat-Európában jobban-rosszabbul működő intézményei nálunk oly mértékben meghonosodjanak, hogy egy biztonságos, kiszámítható működés jöjjön létre. Hiszen itt állandóan jogszabályok megváltoztatása vagy átértelmezése történik, ami sokszor a különböző felekezetű, világnézetű, foglalkozású emberek együttélését is zavarja”.

A pénzügyi ellehetetlenítés mellett különböző megalázó, a vallásos emberek érzületét sértő jelenségek rontják az egyébként is feszült légkört. Az egyik ilyen „gyöngyszem” Horn Gábor koordinációs(?) politikai államtitkár karácsonyi „üdvözlőlapját”. Utóbbin egy menóra látható, amelynek a talpából egy fejjel lefelé lógatott karácsonyfa csüng le. A jelkép – mert nyilván annak szánta a szabad, toleráns, SZDSZ-es honatya – többféleképpen is értékelhető, bár Horn vágyait nem támasztja alá a történelem: nem a hanukát ünneplik többen hazánkban és a világon, hanem a karácsonyt, a Megváltó születését. Vallástörténeti szemszögből nézve is rossz a szimbólum, mert nem az Ószövetség „hajtott ki” az Újszövetségből.

Az idei évben a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepével, Jézus születésével egybeesett a hanuka, a zsidóság templomszentelés-ünnepe (a II. századtól kezdve ünneplik meg, Kislev november-december hónap 25-én annak emlékére, hogy Makkabeus Judás Kr. e. 164-ben felállította és felszentelte a IV. Antiokhosz Epiphanész által megszentségtelenített égő áldozati oltárt). Hanuka ünnepe alkalmával a Nyugati téren az ünneplők egy nagy menórát állítottak föl, amelynek első gyertyáját Bozóki András miniszter gyújtotta meg, gesztusként, zsidó vallású honfitársainknak. Sólyom László köztársasági elnök levélben köszöntötte a hanukát ünneplőket, ami szintén nemes gesztus, csupán az visszatetsző, hogy nem érkezett karácsonyi üdvözlet a köztársasági elnöktől a Kárpát-medence magyarjaihoz, vagy akár az anyaországi, Jézus születését ünneplő keresztényekhez. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ugyancsak levélben üdvözölte a hanukázókat, amely miniszterelnöki üdvözlet szintén nem „jutott el” a karácsonyt ünneplő keresztényekhez. Mindeközben a Parlament előtt Salamon Berkowitz, illetve az általa fémjelzett Mechon Simon Alapítvány Európa legmagasabb menóráját állította föl: úgy látszik, a gazdasági bűncselekményekkel vádolt Berkowitz így véli levezekelni bűneit.

Szép dolog, hogy hazánkban hosszú évek óta zavartalanul ünneplik zsidó honfitársaink nagy vallási emléknapjukat, különösen akkor, ha tudjuk, hogy lélekszámuk mintegy háromszázezer körüli, abból is a hászid zsidók hanukáznak. Ehhez képest különböző önkormányzatok évente tiltakoznak a Jobbik keresztállításai ellen, holott hazánk lakosságának mintegy háromnegyed része keresztény.

A Gyurcsány-féle koalíciós kormány legsikertelenebb ágazata – a többi mellett – az egyházpolitika. A kormányprogramban egyetlen mondat található erről, nevezetesen, hogy „az állam az egyházaktól elválasztva működik”. Ez igaz is, a baj ott van más, uniós államokkal öszszehasonlítva a hazai helyzetet, hogy okos párbeszéd sincs állam és egyházak között. A kormány attól sem riad vissza, hogy nemzetközi szerződést szegjen meg, amikor figyelmen kívül hagyja az 1997. június 20-án megkötött vatikáni-magyar megállapodást, amely rendelkezik az egyház közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről. Az állam és egyház viszonya jelenleg dermesztően hideg, mint a tél, a szocliberális kormány nosztalgiával gondol a régi, sikeres egyházüldözésekre. A törekvés hasonló, csak a módszerek változtak. Sajnos a keresztényellenesség megmutatkozik az Európai Unióban is, ahol egy új inkvizíciót vezetett be az Európai Parlament, teret engedve egyfajta új ortodoxiának, ateista térhódításnak. Várakat nem lehet homokra építeni, mert hamar összeomlanak. Egy szűk politikai és gazdasági elit diktatúrája nem elegendő egy olyan szövetség fenntartásához, amelynek megálmodói mélyen hívő keresztények voltak; Adenauer, Schumann, De Gasperi és mások. Újra kell gondolni mindent, viszszatérni a kezdetekhez, mert a keresztény értékek megtartó ereje nélkül hamarabb összeomlik az unió, mint bárki gondolná.