Felelősség

A főpolgármester kétségbeesetten fogta a fejét, miközben íróasztalán a papírokat ide-oda rakosgatta. Csupa ostoba, elintézetlen ügy, amivel nem tudott mit kezdeni.

„Itt van mindjárt ez az öregek otthona. Sokan meghaltak a vírus miatt. Meg kéne nézni őket, de ki a fene szeret idősotthonokba császkálni, amikor azok öregek és szomorúak, én pedig fiatal vagyok és vidám? Különben sem igazán tudnék mit tenni! Orvos vagyok én, vagy ápolónő? Nem, kérem, én főpolgármester vagyok. Hagyjanak békén ezekkel a marhaságokkal!

Aztán ez a másik eset, ez legalább tiszta sor. Leszúrtak két fickót a Deák téren. Rendőr vagyok én? Nem. Tehát nem az én saram. Amit lehet, megtettem, elhatárolódtam azoktól, akik ezt az ártalmatlan szurkálást fasiszta nagygyűlés tartására használták fel. Mert vagy liberális főpolgármester az ember, vagy nem!

Na, ez a következő, ez aztán végképp érthetetlen. Omladozik a Lánchíd, mert az a sok tetves, mocskos autó mind átpöfékel rajta. Ki a felelős? A Benz, no meg Széchenyi és Clark. Miért nem építették meg rendesen? Hídmérnök vagyok én, vagy főpolgármester? Mit akarnak tőlem?”

Lehajtotta a fejét az asztalra, keservesen sírt, közben öklével püfölte az iratokat. Aztán hirtelen vadul dolgozni kezdett fékezhetetlen agyveleje, behívta a titkárnőt:

– Diktálok, Mancika. A Rákóczi úti buszsávba virágokat ültetünk. Árvácskát és nefelejcset. A hetes busz helyett motoros rollerek fognak közlekedni. Az idősebbek pedig – támadt hirtelen lelkifurdalása a korábbi gondolatai miatt –, nos, az idősebbekre is gondolunk, és tandembicikliket rendszeresítünk. Elöl ül egy fiatal, a kerékpározásban jártas személy, akihez hátra felpattanhat a nyugdíjas budapesti lakos.

Annyira megmozgatta a fantáziáját, hogy úgy érezte, megtalálta a hivatását. Felugrott az íróasztaltól.

– Mancika, úgy döntöttem, itt hagyok csapot és papot. Mindent a helyettesekre bíztam.

Arca egészen kivirult, régen látszott ennyire elégedettnek.

– Én megyek tandemezni a Bornemissza térre.