Foci helyett ideológiai háború
Több mint két héttel azután, hogy nemzeti együttesünk búcsúzott a kontinensviadaltól, az Európai Labdarúgó-szövetség három zárt kapus mérkőzésre büntette a magyar szövetséget. Az UEFA honlapja szerint az Európa-bajnokság budapesti és müncheni találkozóin – a mieink a portugálokkal és a franciákkal a Puskás Arénában, a németekkel az Allianz Arenában játszottak – egyes szurkolók „diszkriminatívan viselkedtek”, emiatt a válogatott következő két hazai találkozóján nem lehetnek jelen nézők (a harmadik meccsre szóló büntetést két évre felfüggesztették).
A szervezet emellett százezer euróra is megbüntette a magyar szövetséget, és amolyan mellékbüntetésként egy „Egyenlő játék” feliratú molinót is ki kell majd feszíteni ezeken a találkozókon.
És hogy mit is jelent a „diszkriminatív viselkedés”? A magyar szövetség arról tájékoztatott, hogy az MLSZ számára ismeretes iratok szerint a következő lehetséges fegyelmi vétségeket vizsgálta az UEFA illetékes bizottsága az egyes mérkőzéseken:
– Magyarország–Portugália: egy „ANTI-LMBTQ” molinó többszöri felmutatása és a „Cristiano homosexual” rigmus többszöri skandálása.
– Magyarország–Franciaország: egy Black Lives Mattert (térdelés) elutasító molinó többszöri felmutatása és a „buzi franciák, bonjour” rigmus többszöri skandálása.
– Németország–Magyarország: „LMBT? Nein, danke” (LMBT? Köszönjük, nem!) molinó többszöri felmutatása és „Deutschland, Deutschland homosexual” rigmus többszöri (és himnusz alatti) skandálása.
Tegyük fel, hogy Cristiano Ronaldót, a franciákat és a németeket a szurkolók egy kisebb csoportja valóban homoszexuálisnak nevezte. Ez természetesen nem helyes, és főleg nem helyénvaló ennek skandálása egy másik nemzet himnusza alatt. Az európai szövetség részéről pedig elfogadható törekvés, ha megpróbálja visszaszorítani az obszcén, másokat sértő rigmusokat a stadionokban. De hogy ezért kettő plusz egy zárt kapus meccs lenne a reális büntetés? Aki járt már mérkőzésen életében, az valószínűleg egyetért azzal, hogy amennyiben ilyesmiért stadionbezárásokat osztogatnának, akkor az elmúlt évtizedekben egyetlen találkozót sem rendeztek volna nézők előtt. Nem nálunk: az egész világon.
Ráadásul egyáltalán nem volt szó arról, hogy a Puskás Arénában ez lett volna az általános hangulat, és a közel hatvanezer ember nagy része énekelte volna ezeket a rigmusokat. A valóság ezzel szemben az, hogy talán az angliai meccseket kivéve egyedül Budapesten volt igazi futballhangulat az Európa-bajnokságon, köszönhetően a magyar oltási programnak és a kitartóan szurkoló drukkereknek, úgyhogy az UEFA akár hálás is lehetne hazánknak és a magyar közönségnek. A hozzánk ellátogató külföldi szurkolóknak vagy a pályára lépő vendégjátékosoknak pedig semmilyen félnivalójuk nem volt a Puskás Arénában vagy Budapest utcáin. Még a holland szurkolók is következmények nélkül levizelhették a belvárosi házfalakat…
Ezzel szemben például a németek egyáltalán nem bizonyultak jó házigazdának. A német–magyar meccsből aktuálpolitikai eseményt kreáltak, a várost a találkozó napján ellepték a szivárványos zászlók és az LMBTQ-aktivisták, a magyar drukkerek egy csoportját órákig váratták a határon, a magyar szektor elé demonstratívan felsorakoztak a rohamrendőrök a mérkőzés közben, arról nem is szólva, hogy a Himnusz alatt, miközben egyes hazai szurkolók fütyültek, egy szivárványzászlós aktivista rohant a pályára, közvetlenül a magyar játékosokhoz. Ehhez képest nem tudunk a német stadion bezárásáról.
De világos a kettős mérce akkor is, ha az UEFA és a politika viszonyára gondolunk. Miközben a szervezet elvileg tilt minden politikai megnyilvánulást, egyes válogatottak (olykor ökölfeltartásos) térdelése vagy a német Manuel Neuer szivárványos csapatkapitányi karszalagja ellen nem volt kifogása az Eb-n, ahogy az ellen sem, hogy az Európa-bajnokság némely támogatójának hirdetése szivárványosra váltson a pálya körül, vagy hogy a döntő labdáját szivárványszínű kisautó vigye a pályára. Úgy látszik, az „LMBT? Nein, danke” büntetést von maga után, az „LMBT? Ja, danke” pedig elismerő elfogadást.
Az angol–dán elődöntő után, amelyet az angol csapat hosszabbításban 2-1-re nyert meg, dán drukkerek zaklatásról, fenyegetésekről, köpködésről számoltak be. A meccs után a hírek szerint az angol válogatott szurkolói jó néhány dánba kötöttek bele a Wembley-stadion környékén. Következmény egyelőre semmi. A döntő előtt pedig jegy nélküli brit szurkolók tömegesen betörtek a stadionba. Következmény – eddig – szintén semmi. Ami történt – és történik –, nem csupán felháborító és elfogadhatatlan, de a jövőre nézve roppant aggasztó is.