Az ellenállás, a polgár legszentebb joga az elmúlt napok tanulsága szerint hasznos és célravezetô. Úgy tetszik, a Kádár-kor megrontott nemzedéke lassan visszanyeri az eszméletét. Ehhez persze kellett az eszelôs Gyurcsány Ferenc korbácsütésekkel felérô konvergenciakampánya is, amely most már minden társadalmi réteget arra kényszerít, hogy másfél évtizedes álmodozásából felébredve legalább ordítson egy jó nagyot, ha fáj a csípés helye. Az ordítás jó. Élénkíti a vérkeringést és serkenti az emésztést.

Vannak finomabb módszerek is. A Gyárfás-klán példának okáért a selymesen mosolygó maffiózók módszerét követve, nem kevés médiatámogatást élvezve próbálta meg lassan és óvatosan bekeríteni Schmitt Pált, a MOB elnökét, abban bízva, hogy az oldalazó sompolygás nem váltja ki a jámboran bégetô szövetségesekbôl a szolidaritás kötelezô parancsát, aztán majd egy alkalmas pillanatban a bátor Schmittet széttépik és felfalják, és akkor jöhet a következô. Könnyen lehet, hogy ha nincs Gyurcsány Ferenc eget repesztô hazugsága a dübörgô gazdaságról és a nagy jólétrôl, és a dühtôl és a felháborodástól nem kezd el lassan ordítani az egész nemzet, talán bejön Gyárfás Tamás terve, és a sompolygó farkashad eléri célját. Azonban a dolgok olykor szerencsétlenül esnek egybe. Olykor meg szerencsésen. A birka nép agyában egyre határozottabban földerengeni látszik 1956 felszabadító emléke. Az is tán hasonló volt? Akkor is hasonlót csinált a nép? Azt mondta, elég volt? Hiszen ma sem mond mást. És nézd, a hangok egyre hangosabbak. Tegnap még bátortalan kis birkacsoportok meghallják a szomszéd dühös bégetését… elég volt! És a bégetések lassan egymásba esnek. Itt-ott néhány óvatos kos még csitít: csak csendesen, nehogy szélsôségesnek mondjanak minket, de már a nyáj alig figyel rájuk, olyan jó végre világgá kiáltani: beee!… A varázslat oszlik, és mi újra emberré változunk. Több mint figyelemre méltó, hogy a Magyar Olimpiai Bizottságban az olimpikonok és élsportolók az utolsó pillanatban mind Schmitt Pál mellé álltak, Gyárfást pedig fôleg csak a farkasok támogatták. Érdemes volt ellenállniuk, mert Gyárfásék meghátráltak. Céljukat persze nem adják föl, mert a farkas csak farkas marad, de ha a nyáj, ki tudja, egyszer öntudatára ébred, és ráeszmél arra, hogy nem birka ô, csak úgy viselkedik, akkor fordul a kocka. Kerényi Imre színházi rendezô találta ki, hogy kezdjünk el szombatonként vészjóslóan sétálni a szabadságért és a demokráciáért. Ez azért volt jó ötlet, mert birkalétünkben már ez a séta is bátor dolog volt, hiszen nem hívott oda bennünket senki, nem tartottak nekünk okos szónoklatot, sôt éppen ellenkezôleg, az invenciózus rendezô utasítására nekünk magunknak kellett valami közöset mondani. Elôször azt, hogy ébresztô, ébresztô. Itt az idô. És vekkert csörgettünk hozzá. Mindenki arra gondolt közben, amire akart. Egy héttel késôbb sárga lapot mutattunk fel, és a Kerényi által felsorolt gyûlölt nevek hallatán lelkesen pfujoltunk. Most szombaton piros lapot viszünk magunkkal… és így tovább, a teljes végkifejletig. Elôször úgy ezren lehettünk. Másodszorra valamivel többen, tán másfél ezren, de nagyon sokan üzenték, hogy a következô szombaton ôk is sétálni akarnak velünk. Így hát ahogy nô a bátorságunk, úgy leszünk egyre többen, és ahogy egyre többen leszünk, úgy lesz még nagyobb a bátorságunk. És október 23-án elmegyünk egészen a Rádióig. És ott belenézünk a történelem láthatatlan tükrébe. És meglátjuk az igazságot. Önmagunkat. A nép így készül a forradalom és a szabadságharc fél évszázados ünnepére, és ebben az a szép, hogy még maga sem veszi észre, mire készül. De a tüntetések egyre szaporodnak. Tüntetnek a motorosok. Tüntetnek a diákok és szépen formált mondatokkal figyelmeztetik a kortársakat, hogy tökéletesen tisztában vannak egyedi küldetésükkel. Tüntetnek a nagycsaládosok, az egészségügyiek, a szakszervezetisek, a gazdák, a vállalkozók. A tüntetések lassan egymásba érnek. Fegyelmezettek vagyunk. Nem háborgatjuk a rendet. Szurkolunk Tarlós István polgármester úrnak, és tisztelettel nézzük ôt végtelennek látszó gyalogútján, ahogy a jobb sorsra váró fôvárost szemtôl szemben fölkeresi. Tartjuk a rendet, mert hiszen arra vágytunk kezdettôl fogva, de a birkaszôr foszladozik, és elôbukkan az ember bôre alóla, elvégre a mágiának vége, emberek vagyunk, akik ember módra akarunk élni… Lesz majd egy séta, ami nem fog véget érni, és az lesz a történelem.