A koronatanácsban a magyar miniszterelnök fejcsóválva hallgatta a sok militarista lózungot. Fel Belgrádba, megesszük a muszkát reggelire, meg hasonlókat.

– Gyalázat! Casus belli! – visongtak az osztrákok. Az Öreg komolyan, mindent megfontolva simogatta a császárszakállát, és lapos pillantást vetett a magyar kormányfőre. Tisza nem remegett meg, flegmán vállat vont.

Hirdetés

– Mi úgyis utáltuk Ferenc Ferdinándot – mondta. – Ha trónra lép, első dolga lett volna a magyarokat háttérbe szorítani. Kár volna miatta hadat üzenni.

– Na de kedves Stefan, maguk mégis egy nagy birodalom részei. Ott vannak a szerződések, amiket aláírtak. Mindjárt a legfontosabb: a kiegyezés.

– Abban szó sem volt róla, hogy háborúba kell keverednünk a szerbekkel vagy pláne az oroszokkal. Esetleg a fél világgal…

– Igazán lehetne több lojalitás a magyarokban azok után, amennyit a birodalomnak és az ausztriai háznak köszönhetnek – szólt rá az osztrák miniszterelnök, a császár egyetértő szemhunyorításában bízva.

– A kivégzett miniszterelnökre vagy az aradi tábornokokra gondol?

– Akkor bezzeg tudtak harcolni!

– Az a mi háborúnk volt. Ez nem az.

– Vilmos császár is üzent. Elvárja a támogatást.

– A németek ambíciói minket nem annyira lelkesítenek – ellenkezett Tisza. – Láttunk már belőle ízelítőt. Ha most kitör a háború, annak nem lesz gyorsan vége. Nagy világégés lesz, és mi biztosan rosszul jövünk ki belőle.

– A magyarok mindig ki akarják húzni magukat a nagy projektekből!

– Ennek a projektnek a végén jegyrendszer lesz, áruhiány, elszegényedés, infláció, halottak és szomorúság.

– De új világ jön!

– Na, attól mentsen meg minket az Isten! Mi, magyarok annak nem fogunk örülni.

– Ha ennyit kekeckednek, teszünk is róla, hogy a magyarok ne örüljenek a végén.

– Vettük észre. Mindig arra megy ki a játék, hogy a végén a magyarok ne örülhessenek. Csoda-e, ha nem támogatjuk az ilyesmit?

– Ez nem kérdés többé. Bécs döntött, és ettől kezdve ez mindenkire vonatkozik. Ha beledöglenek is. Leléphetnek.

Korábban írtuk