Ez a hatalom azért korlátlan, mert a demokratikus társadalom összes olyan intézménye, amely a hatalom gyakorlásának korlátozó tényezőjét jelentheti, függő helyzetben van a jelenlegi koalíció akaratától. Ugyanis amennyiben a szocialisták vagy a liberálisok elképzeléseinek megvalósítását valami akadályozza, akkor egy átfogó „jogszabályi reform„ keretében akar még az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozására is sor kerülhet. Természetesen megfelelő hatástanulmányok birtokában, megfelelő kormányzati indoklás mellett. A két párt frakciója spártai fegyelemmel fogja követni választott vezetői elhatározásait.

Persze, az ellenzék továbbra is szabadon elmondhatja véleményét, ám a végső kimenetel nem lehet kétséges; a vélemény pedig nem kötelez semmire, főleg akkor, ha az adott kérdésben a pártközpontokban már megszületett a végső döntés. Úgy, mint a polgármesteri és képviselői összeférhetetlenség megszüntetéséről szóló indítvány, amelyre sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy megfelelő indoklással egybekötve került a Tisztelt Ház elé, viszont a két párt vezetése áldását adta rá.

Persze, az is igaz, hogy ok és magyarázat mindig mindenre van. Ezt jól mutatta az expóval kapcsolatos megdöbbentő kormányzati elhatározás is. Az ország szavahihetőségét komolyan kockára tevő, a koalíció napi politikai akciójának tekinthető előterjesztés a pénzhiányra, a költségvetés nehéz helyzetére hivatkozik. Nem elég az, hogy a választások előtt mind a szocialisták, mind a szabad demokraták az expo megrendezését ígérték a közvéleménynek, de a szakértelmet hirdető kabinet a választások után az általa felkért szakértői bizottságra – amelynek hat tagjából öt a világkiállítás megrendezése mellett foglalt állást – sem hallgatott. Frei Tamás szavaival élve: a megrendezést támogató javaslatot úgy lesöpörték az asztalról, hogy csak úgy nyekkent. Ez az „új demokrácia” alapeszménye. Lesöpörni, elsöpörni, ha kell, szőnyegbombázni. A televízióban és a rádióban mindez már élő valóság.

Sajnos, az elmúlt rövid időszak döntései – amelyekben valóban konszenzusra lett volna szükség – egyre inkább rámutatnak arra a tényre, hogy a parlamentarizmus jellegéből adódóan az országgyűlésben kétharmados többséggel rendelkező MSZP-SZDSZ-koalíció csak saját önmérsékletére hagyatkozhat. Legalábbis hagyatkozhatna. Ám kérdés, hogy képesek-e erre. A hatalom ugyanis sajátosan olyan dolog, amely nem ismeri az önkorlátozás fogalmát. Ez nem pártspecifikus jelenség, és nem csak a jelenleg kormányzó pártokra jellemző. Csakhogy az MSZP és SZDSZ a mostani választásokon alkotmányozó hatalomhoz jutott, és már a médiaelnökök kinevezésekor egyértelműen bebizonyította, hogy a kabinet számára az önkorlátozás – mint a korlátlan hatalom alkalmazásának, gyakorlásának része — nem létezik. Ezért az SZDSZ szlogenjével élve, komoly kétségek között csak azt kérdezhetjük: mi lesz itt?