Gáspár Ferenc

Nem, ezt azért nem gondoltam. Nem gondoltam, hogy ennyire szégyellni fogom magam egy ember miatt. Hiszen szégyelltem magam már akkor is, amikor egy volt pufajkás lett az ország miniszterelnöke. Aztán később, amikor a jobboldali kormányt megbuktatta a vele szövetséges sajtó, és egy amerikai elemző ezt nem értette. Azt mondta akkor az az úr – a nevére sajnos nem emlékszem -, hogy ő csak ámuldozik azon, hogy amikor ennyire jók az elmúlt négy év eredményei, ennyire pörög a gazdaság, és nő az életszínvonal, akkor az emberek miért buktatják meg a kormányt.

És szégyelltem magam, amikor az új kormány miniszterelnökéről kiderült, hogy ügynök volt, és ő ezt letagadta. Aztán beismerte. Aztán azt mondta, hogy mindezt (ti. az ügynökösködést) azért tette, hogy az országnak jobb legyen. Akkor még jobban szégyelltem magam.

Kisvártatva feltűnt egy nyakigláb, humortalan alak, akinek nem volt egy őszinte gesztusa sem. A viselkedéskutatók szerint az emberi kommunikációnak több mint a kilencven százaléka mimika, testbeszéd, gesztikuláció. Maga a beszéd a kommunikációnak csupán hat-hét százalékát teszi ki. Megdöbbentő, de így van. S ha belegondolunk, nem is csoda! Hiszen akit először látunk, az (a messziről jött ember), azt mond, amit akar, nem tudjuk hiteles forrásokból azonmód ellenőrizni szavai igazságát. De jól megnézzük őt, mint ahogy a farkasok megnézték Mauglit a törvény szikláján. Megnézzük, és szempillantás alatt meg tudjuk állapítani, hogy higgyünk-e a szavának.

Nos, ennek az újonnan jött fráternek egy szavát, egy mozdulatát sem tudtam elhinni. Azon roppant mód ámuldoztam ugyan, hogy mások nem így vannak ezzel. Hogy mások hisznek neki. Hogy bedőlnek a szipogásának, a megjátszott sértődöttségének. Hogy elhiszik, igazán meghatódik a Holokauszt Múzeumban, amikor azt sem tudja, kihez imádkoznak a zsidók a zsinagógában.

Hogy elhiszik, ő az igazság bajnoka, amikor már megválasztása előtt bagóért vett meg egy kormányüdülőt, hogy azt azután horribilis összegért adja bérbe a kormánynak.

Hogy azt hiszik, őszinte, amikor saját maga vallja be, hogy hazudik.

De mindez még nem volt elég. Az igazság bajnoka eladott minket, eladta a testünket a külföldi egészségbiztosítóknak, lelkünket pedig szép lassan emészti el azzal, hogy a fehérre azt mondja, fekete, a tisztára, hogy piszkos. Legutóbb például ez a humortalan alak azt mondta, hogy a demokratáknak van humoruk, a diktátornak nincsen. Kivételesen igazat mondott.

Mindazonáltal én nem nyugodtam meg. Nem nyugodtam meg, amikor ártatlan embereket veretett tavaly ősszel, és nem nyugodtam meg, amikor idén ősszel lezáratott egy városrészt, hogy előadhassa humortalan, megjátszós beszédét az Operaházban. Inkább – s erről az érzésről nem tehetek – egyre jobban szégyellem magam. Szégyellem, hogy ő a miniszterelnökünk, de most már egy kicsit félek is. Félek, mert úgy telepszik az egünkre ez a métely, úgy nyom alá minket, amire nem volt példa az utóbbi húsz-harminc esztendőben.

Lenyom, letapos a sárba, tisztaságot hirdet, miközben a fél pártja már börtönben van.

Félek, mert egyik nap azt mondják, terrorveszély van, másnap meg ezt: ők nem is hallottak ilyenről! Félek, mert az egyik nap azt mondják, semmit sem tudnak ellopott milliókról, hamis számlákról, másnap meg azt: miért izgulunk, az ellopott pénzt már régen visszakapta az állam. Félek, mert nem tudom, mi zajlik körülöttem, miért titkosítanak harminc évre dokumentumokat. Félek, mert nem értem, miért ver egyik nap harminc tüntető háromszáz rendőrt, s másnap háromszáz rendőr harminc tüntetőt.

Félek, mert az újságírók lakásában titkosrendőrök járnak. Félek, mert már mindent eladtak alólam és fölülem. Félek, fortélyos félelem igazgat.

Félek, nincs többé csalóka remény.