Szikrázó napsütésben érkezünk meg a Hollókő fölé magasodó domboldalra, ahonnan nemcsak a várra nyílik csodálatos kilátás, hanem a világörökség részét képező bájos nógrádi falucskára is, s ahova most felhallatszik a völgyben csattogó karikás ostorok hangja és a népzene, amit a húsvét alkalmából felállított színpadon játszik egy banda.

Hirdetés
Hagyományőrzők népviseletben locsolkodnak a Hollókői Húsvéti Fesztiválon Hollókő ófalujában 2025. április 21-én.
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A tömeg fölfelé és lefelé is hömpölyög: akik már belekóstolhattak a magyar vidék húsvéti hagyományaiba és az ilyenkor szokásos hamisítatlan ünnepi hangulatba, azok hazaszeretettel feltöltődve, örömtől kipirult arccal indulnak hazafelé, akik pedig még csak most szeretnének megmerítkezni e különleges élményben, a központ felé veszik az irányt. A jellegzetes, zsindelytetős, tornácos parasztházak portáin kürtőskalács, lepény és igazi palóc finomságok, máshol kézműves termékek, népi játékok vagy az ősi magyar mesterségek képviselői várják bemutatóikkal a vendégeket, hogy elmerülhessenek nemzeti sajátosságaink világában, s magunkba szívják mindazt, ami identitásunk, értékrendünk alapját képezi. Sétánkat muszáj megszakítanunk, mert a macskaköves, szűk utcácskák egyikén egyszer csak utunkat állja egy csapat locsolkodni készülő legény. Meghatottságtól könnyes szemmel nézzük végig, ahogy sugárzó jókedvvel népdalokat énekelnek és közben megpörgetik a népviseletbe öltözött, gyönyörű helybéli leányokat, akik aztán őszinte mosollyal és természetességgel állnak sorba, hogy a kereszténység legnagyobb ünnepének másnapján, régi szokás szerint megöntözzék őket egy vödör friss vízzel. Miközben a jelenetet figyelem, azon morfondírozom: vajon lesznek-e még ilyen, a szokásainkat féltve őrző magyarok, amikor a gyerekem annyi idős lesz, mint ezek a gyökereikre, családi és nemzeti múltjukra büszke fiatalok?

Már-már sikerül megnyugtatnom magam, amikor néhány órával később, a hazafelé úton a Facebookot pörgetve kéretlen tartalomként Cseh Katalin tolja az arcomba húsvéti üzenetét. Kíváncsiság vezérel, amikor felhangosítom a telefont, de már az első néhány másodperc után rájövök, butaságot csináltam. Érzem, ahogy gyorsulni kezd a szívverésem és a gyomorsavszintem is az egekbe szökik, a Momentum Mozgalom alapítója ugyanis épp azt ecsetelgeti, miért kell leszámolni az olyan szörnyű, a nők számára kellemetlen és megalázó hagyományokkal, mint amilyen a húsvéti locsolkodás is.

„Húsvétfő van, vagyis nekünk, nőknek egy újabb olyan nap, amikor el kell tűrnünk valamit a hagyomány nevében. Vannak hagyományok, amiket nyugodtan elengedhetünk. Nem minden hagyomány szép!”

– fogalmaz a Magyarországot politikai, ideológiai alapon elítélő európai parlamenti támadásokhoz egykor lelkesen asszisztáló jelenlegi országgyűlési képviselő.

Korábban írtuk

Hamar kiderül, nem ő az egyetlen, aki a politikai haszonszerzés, az új célcsoport megszólítása céljából most épp a húsvéti szokásainkat lovagolja, pontosabban sarkantyúzza meg. Tordai Bence, a másik nagysikerű balliberális politikai tömörülés, a Párbeszéd Magyarországért egykori társelnöke is nyeregbe szállt, hogy szimpatizánsokat gyűjtsön. Ő – férfi lévén – azért visszafogottabb volt, és másfajta forradalomra buzdított a közösségi médiában: azt találta ki, hogy tartson egy nappal tovább a feltámadás ünnepe, s „húsvét kedden” a nők is locsolják meg a férfiakat.

E két akció láttán már azt hiszi az ember, nem érheti újabb meglepetés. Aztán be kell lássa, mindig van lejjebb. Felugrik ugyanis a komáromi Monostori Erőd programajánlója, amiben menedéket kínálnak azoknak az üldözött antikeresztény hölgyeknek, akik herótot kapnak, ha férfiak az ünnep alkalmából, kedveskedés gyanánt egy kis kölnivizet szeretnének a tökéletes frizurájukra spriccelni.

Na, hát így állunk most, kedves ódivatú, a valódi felvilágosulást célzó liberális törekvéseknek rögeszmésen ellenálló, a világ fejlődését maradiságukkal megakadályozó konzervatív olvasóink. Locsolkodni nem trendi, mi több, az egyenjogúságot sárba tipró, a nőket vegzáló barbár cselekedet, tehát az a minimum, hogy ha már betiltani nem lehet, legalább legyenek erős várfalak, ahol az ostromlottak egy napig biztonságban érezhetik magukat, a világmindenség összes meglévő és leendő problémájáért felelős férfitársadalom pedig osztozzon abban a teherben, ami az ilyen elavult rituálék erőltetése által nehezedik az internacionalizmust zászlajukra tűző feministákra.