„A palesztinai terror megvetendő bűntett”- áll Zvi Gil, a fórum szervezője és az újságíró Rauol Teitelbaumm felhívásában. Ezt az egyértelmű megállapítást az alábbi nyilatkozat követte: „nem lehet tiszta a lelkiismeretünk a polgári lakosság házainak önkényesen végrehajtott tömeges lerombolása, a kiszaggatott olajfák és a letarolt gyümölcsültetvények láttán. Nem fogadhatjuk el a mindennapi élet teljes körű ellehetetlenítését és (a palesztinok) bántalmazását az ellenőrző pontokon, függetlenül attól, hogy azok öncélúak vagy egyéb okból követik el őket.”

A felhívás 2002. december 15-ével kezdődött köröztetése óta nap mint nap a holokauszttúlélők és leszármazottaik tucatjai adták nevüket hozzá. Egyetértenek abban, hogy az izraeli társadalom „az erőszak és a brutalitás, az emberi jogok semmibevétele és az emberi élet megvetése posványába süllyed”. És egyetértenek abban is, hogy „egy másik nép feletti uralom, annak akarata ellenére erkölcsi, emberi és politikai értelemben ellentmond a holokauszt tanulságának.”

Az aláírók között olyan ismert izraeli személyiségek vannak, mint a negevi Ben Gurion egyetem professzor asszonya, Hannah Jablonsky, aki a holokauszttúlélők témájának egyik vezető kutatója világviszonylatban is, és a Herzlia gimnázium igazgatója, Aryeh Barnea, a Lapidnak, a holokausztkutatók egyik mozgalmának alapítója.

Zvi Gil azt mondja, aláírta a kiáltványt Savyon Liebricht és Miriam Akiva író, Gila Almagor és Smuel Atzmon színész. Nava Semel, Ofra Gelbert-Avni, Benny Handel, dr. Gad Kenar és dr. Yehudith Feuer „az élet általuk is elszenvedett kegyetlen leckéje alapján” csatlakoztak a felszólításhoz, hogy Izrael saját maga szabadítsa meg magát a megszállástól.

A holokausztra mindannyian úgy hivatkoznak, mint „az izraeli identitás elemére” és felhívják a figyelmet: a palesztinokkal való konfliktus Izraelt nemcsak hogy olyan országgá teszi, ahol veszélyes élni, hanem az egész világon veszélyezteti a zsidó közösségeket.

A felhívás szervezői találkozót kértek az akkori vezérkari főnöktől, Saul Mofaztól, hogy megismertethessék álláspontjukkal.

(Forrás: Haaretz 2002.12.31.)

* * *

A szerkesztőség megjegyzése: Az izraeli holokauszttúlélők és leszármazottaik azt követelik, hogy az izraeli állam hagyjon fel a palesztinok brutális erőszakkal való elnyomásával, bántalmazásával, gyötrésével és életalapjainak célzatos szétzúzásával. Ezeket az embertelenségeket, bár ők maguk is átélték a holokausztot, nem tudják összeegyeztetni a lelkiismeretükkel. Példamutató hozzáállás, amit be kellene írni azok törzskönyvébe, akik a zsidó nép elleni holokauszttal akarják a palesztinok országának a nemzetközi jog semmibevételével való izraeli megszállását igazolni.

ZEIT-FRAGEN

(Fordította: Kádár István)