A 2002-es választási kampányban a szocialisták által használt sémák így működtek: „Orbán Viktor egyeduralomra tör”, ezt a képet például a Népszabadság olvasóiban úgy erősítették meg, hogy a volt miniszterelnök egy mondatát ismételgették: „működik a parlament ellenzék nélkül is”. A környezetéből kiragadott kijelentésről ismert közéleti szereplők, jogászok fejtették ki a véleményüket, történészek vontak történelmi párhuzamot Orbán és a szélsőjobboldalinak bélyegzett Horthy-korszak intézkedései, jelmondatai között. Ugyanez a cél – Orbán egy diktátor – másként jelent meg mondjuk a bulvárlapokban. Rövid cikk fényképpel: a Fidesz elnöke a hétvégi bajnoki focimeccsen sárga lapot kapott. Tehát erőszakos. Más a körítés, az eredmény ugyanaz. Az üzenet végigfut a rendszeren, ezernyi médiumban, ezernyi módon.

Hasonló elven működik a gépezet, ha pozitív befolyásolás a célja. A baloldal értékes embereit ugyanezen elv alapján futtatják végig a médiafelületen. Ha valakit fel kell építeni vagy meg kell védeni, a technika hasonló: minden megjelenési lehetőséget megadnak az érintettnek. A megismertetendő vagy megvédendő személy gyakori szerepeltetése végül azt a képzetet erősíti, hogy ő fontos, okos, szép és mellesleg igazságtalanul bántja, aki bántja. A fokozatosan rajongóvá váló befogadóban megerősödik az együttérzés, következésképpen, akinek az új hős nem tetszik, az számára ellenség lesz.

Így épül fel minden balliberális médiahős Friderikusztól és a Heti Hetestől Fábry Sándoron, Hajós Andráson át a megasztáros énekeskékig. A módszer lényege alapjában véve egyszerű. Bár a megvalósítás során jó szakemberek mindig kiötlenek valami újat, alapjában véve egy sémát követnek. Ennek vezényszavai a szinergia, a kritikus tömeg, a stiláris egység és a visszacsatolás. A szinergia, azaz az együtthatás akkor érvényesül, ha a különböző médiumokban látszólag eltérő formában, de azonos céllal jelenik meg a kiemelt személy. Az egyik helyen nyilatkozik, a másikon a családjával látjuk, a harmadikon méltatják, a negyediken pletykálnak róla és így tovább. Sokan sokfélét mondanak, de mind erősíti hősünk ismertségét és népszerűségét. Negatív tálalás, bírálat, közöny tilos. A visszacsatolás akkor lép életbe, amikor a hőssel valami – bármi – történik. Ilyenkor kötelezően végigfut a rendszeren a pozitív visszacsatolás, vagyis a teljesítmény nem marad visszhangtalan. A kritikus tömeg azt jelenti, hogy a kívánt hatás eléréséhez egy bizonyos mértékű médialefedettség kell. Ez alatt a hatás elmarad, vagy jelentősen csökken, e fölött azonban beáll a kívánt állapot. A komplex rendszer idővel kialakít egy egységes értékrendszert és stiláris eszközt is. Ez néha komikus formában jelentkezik. Például kivétel nélkül minden balliberális médiaszereplő igyekszik minél gyorsabban beszélni. Ez olyan náluk, mint az egyenruha, aminthogy az is. Ebben az erőtérben jelentéssel bír: aki így beszél, az egyrészt trendi, másrészt őrült lendületben van. „Próbálj te is ilyen lenni!” Ugyanezért divat például szándékosan hibásan ejteni a szavakat, ugyanis a fiatalos lendület velejárója a nyelv botladozása. A vén aktakukacok lassúak, unalmasok és pontosak… a fiatalság viszont lendületben van. Mint az ország… A hívószavak is a szinergikus rendszer logikájából fakadnak. Így válik érthetővé, hogy ugyanazzal az eszközrendszerrel adnak el egy kabaréhőst, mint egy energiaitalt, egy mosóport, egy szórakoztató rendezvényt vagy egy politikust. A módszer nagy értéke, hogy idegen elem bevitele a rendszerbe hatástalan. Erről majd később.

Példánk az érettségi és a felvételi körüli botrány. Ez védhetetlen ügynek látszott. Magyar Bálintot a balliberális média a közvélemény előtt mégis meg tudta védeni, noha közvetve százezreknek okozott súlyos kárt. Az összes médiumban megszólalt az oktatási miniszter. Ezt követően hetekig nyilatkoztak a minisztérium egyéb vezetői. A hírműsorokban pro és kontra addig beszéltek az ügyről, amíg a telítettség be nem állt. A befogadók az információra (a lényegre) közömbösekké váltak, a megnyugtató kommentárok viszont elérték őket: nincs is gond, ez az élet rendje. Az sír, akit nem vettek fel.

A módszer azonban hosszú távon nem alkalmazható korlátlanul. Ha a valóság és a róla alkotott kép tartósan messzire kerül egymástól, a tömeg életösztöne erősebbnek bizonyul és elfordul a látszatvalóságtól. Nem követi a politikai eseményeket, passzivitásba vonul. Grafikonunkon tökéletesen látható, hogy a polgári kormányzat idején stagnáló vagy emelkedő érdeklődés a nyomtatott politikai sajtó iránt a szociálliberális kormány idején érzékelhetően lecsökkent. A közöny elhatalmasodásának szembetűnő jele, hogy a lakosság inkább a bulvársajtó felé fordult. Ilyen műsorokat is néz és hallgat.

A baj az, hogy a szinergikusan homogén erőtérbe egy-egy idegen elemmel nem lehet betörni. A polgári oldal kísérletet tett a Reform újraindításával, hogy elérje ezt a közeget. Ám a jól definiált értékrendszerben a jobboldali bulvár visszhangtalan a maga szokatlan üzeneteivel: egészség, környezet, család, kormánykritika. Ez zavarja a bulvárolvasót, mert ő máshoz szokott: szex, buli, haverok, botrány. Olyan ez neki, mintha a boltban vásárolt fogkrémnek mustár íze volna.

A polgári oldal számára csak az kínál esélyt, ha a médiarendszerek törvényszerűségeit felismerve és elfogadva létrehozza a saját szinergikus rendszerét. Saját hősökkel, saját stiláris világgal, ugyanúgy alkalmazva a visszacsatolás intézményét, és törekedve a kritikus tömeg elérésére. Ma azonban ez még illúzió. A kevés polgári médium között egy rövid időszakot leszámítva nincs együttműködés, hanem a túlélésért folytatott kétségbeesett harc. Nincs visszacsatolás sem. Orbán Viktor kísérletet tett a rendszer összehangolására, de végül ez nem vezetett eredményre. Pedig a polgári médiumok szakmai és üzleti értelemben sikeresek. Még a mostani pangást is sikeresebben, jobb olvasottsági, nézettségi mutatókkal vészelik át, mint balliberális versenytársaik.

Azonban ez kevés. A tőkeháttér ugyanis ellenük dolgozik. A magyar reklámpiacon a hirdetési médiumok kiválasztása nem üzleti alapon dől el. A hirdetési torta felosztásáról döntő csoport igyekszik megőrizni hegemóniáját, és bojkottálja a polgári médiumokat. Ez igen veszélyes jelenség, ugyanis a magyarországi médiumok fő bevételi forrását nem az olvasók, nézők, hallgatók jelentik, hanem a hirdetők.

Az elmúlt két év reklámbevételeinek megoszlása konzerválta a baloldal erőfölényét. Az egyetlen országos polgári napilap, a Magyar Nemzet kevesebb hirdetési bevételhez jutott, mint a felénél is kisebb példányszámú Magyar Hírlap. A Népszabadság átlagos példányszáma az elmúlt két évben mintegy 40 ezerrel csökkent, reklámbevételeit mégis 878 millió forinttal növelte. Minél kevesebb, annál több? Úgy tetszik, igen. A balliberális médiarendszer szinergiájába a tőke szervesen beletartozik.

A Demokrata örömmel értesült a sajtóból arról, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség kulturális tagozatában új médiaprogram készül. Ehhez szeretnénk hozzájárulni a magunk nyilvános gondolataival. A hirdetők jobboldallal szembeni bojkottja ellentmond a versenytörvénynek, amely kimondja, hogy „tilos a gazdasági erőfölénnyel visszaélni, így különösen: indokolatlanul elzárkózni az ügylet jellegének megfelelő üzleti kapcsolat létrehozásától, illetve fenntartásától”, továbbá „tilos azonos értékű vagy jellegű üzletek esetén az üzletfeleket indokolatlanul megkülönböztetni”.

A hirdetési piac politikai manipulálása a szocializmus hatalmi technikájának továbbélését jelenti. A reklámbevételek egyirányú folyósításával megakadályozza a baloldal, hogy vele szemben felépüljön egy, a támogatói nagyságának megfelelő nagyságú és szerkezetű polgári tömegtájékoztatási rendszer. Ezzel a módszerrel súlyosan sérül az állampolgárok tájékozódásához fűződő alkotmányos joga. Demokratikus jogállamokban a hatalom birtokosa szab határt a hazánkban tapasztalható piacellenes magatartásnak.

A polgári oldalnak ezért fel kell építenie a saját médiarendszerét, amelynek, ha sikeres akar lenni, azokat az elveket kell követnie, amelyek az egész világon érvényesek. E rendszer lényege, mint jeleztük volt, a szinergia, a visszacsatolás, a kritikus tömeg elérése, a stiláris egység és nem utolsósorban a megfelelő tőkeháttér kell legyen. Javasoljuk ezért egy olyan monopolellenes illeték bevezetését, amely statisztikai eszközökkel mérve megcsapolná és a kirekesztett nyilvánossághoz kanalizálná vissza az elterelt milliárdokat annak érdekében, hogy a verseny igazságos legyen.

A demokratikus berendezkedéshez ugyanis nemcsak a politikai erőviszonyokhoz igazodó médiaviszonyok kellenek, hanem az is, hogy az egymás mellett létező médiarendszerek révén a tömegtájékoztatásban is sokszínű és kiegyenlített legyen a nyilvánosság.