Lehet, hogy már elkezdődött, csak nem vettük észre. A történelem nem bírja sokáig a nemcselekvést, hanem mivel irtózik az űrtől, a nemcselekvés helyére beáramlik a cselekvés. Hogy aztán jóra vagy rosszra fut a dolog, az sok mindentől függ, de a legkevésbé azoktól, akik tétovázásukkal a cselekvés előtt a teret megnyitották. A postás kihozta szépen a kopogtatócédulákat. Magyarország több mint háromezer településén több mint háromezer polgármestert és elöljáróságot kell választani. A legtöbb helyen ennek semmilyen politikai jelentősége nincs, mert az lesz polgármester és elöljáró, akit az ott élők arra a legalkalmasabbnak tartanak, függetlenül attól, hogy balra vagy jobbra húz. De vannak nagyvárosok, ahol a nagypolitika beszivárog az emberek közé, és ott bizony üzenete lesz annak, hogy ki a nyerő.

Így tehát a kopogtatócédulák gyűjtésének, minél többen laknak az adott településen, van üzenete. Nem mindig pontos, nem mindig egyértelmű, de valamit mégis jelent. Budapesten példának okáért határozottan politikai üzenete van annak, hogy ki lesz a főpolgármester. De nem az, hogy az új városvezető balos, jobbos vagy liberós lesz-e, hanem az, hogy a bűnös város még mindig akarja-e a vicsorgó Demszkyt, avagy végre kigyógyult ebből a beteges rajongásból. Tarlós István sikere ebben a vonatkozásban sokkal többet és sokkal mélyebb üzenetet tartalmaz, jelesül azt, hogy Európa legszebb városa mégsem akar végképp elmerülni a bűz, a kosz, az élhetetlenség, a korrupció, a grafitti és csöves nyomor szennyes hullámaiban. Budapest talán mégis élni akar. Ha így dönt, akkor Tarlós lesz a polgármester. Neki most nagy szüksége van minden kopogtatócédulára, mert annak is stratégiai jelentősége lesz, hogy mekkora támogatással fut neki a választásnak. Nagyon örülnünk kell általában véve a bájos Pelczné Gál Ildikó alelnök minden bejelentésének, például hogy egy újabb aláírásgyűjtő kampányt indít pártja nevében azon szent céllal, hogy minél több aláírás összejöjjön, de most e kecsesen értelmetlen pótcselekvés helyett lehetne értelmeset is cselekedni. Azon aktivisták, akik Ildikó asszony biztatására kirajzanak az utcára aláírást gyűjteni a nem is tudom mire, hogy nem tetszik nekik a Gyurcsány és ők nem erre szavaztak – mintha nem tudnánk -, akár kopogtatócédulákat is gyűjthetnének Tarlós Istvánnak. Természetesen tudjuk, hogy Tarlós István független jelölt, aki a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség támogatását élvezi. De éppen erről van szó, hogy a támogatás most és itt valóságos politikai, ha úgy tetszik, történelmi cselekvés formáját öltheti a kopogtatócédulák begyűjtésével, és ebben az a szép, hogy még mindig nem kéne senkinek bátornak lenni. Törvény írja ugyanis elő, hogy szabad cédulát gyűjteni a jelölt javára. Attól Tarlós István függetlensége senki épeszű emberben nem kérdőjeleződik meg, hogy akik bíznak benne, és akik akarják a győzelmét, azok segítenek neki. Ami pedig a pótcselekvést és a valóságos cselekvést illeti, talán érdekes lenne most már – akár párhuzamosan az önkormányzati választási kampánnyal – egy olyan aláírásgyűjtő akciót is indítani, amely a történelmi szerződésszegésre alapozva a jelenlegi kormány lemondását és időközi választások kiírását kezdeményezi. Ha összejönne pár millió aláírás – mert összejönne, az bizonyos -, túl sokat nem érne, de legalább lehetne hivatkozni rá például a köztársasági elnök előtt, amikor kitörnek majd az éhséglázadások. A Gyurcsány-kormány ugyanis súlyos stratégiai hibát követett el. Olyan erővel préseli ki a gazdaságból a számára szükséges pénzt, hogy az túllépte az elviselhetőségi küszöböt. Egyre többen lesznek, akik a kibírhatatlan teher elől a menekülést választják. Ennek szelídebb formája az, amikor valaki felhagy a tevékenységével, alkalmazottait szélnek ereszti, szépen hazamegy és fölköti magát. Keményebb formája pedig az, amikor egyre többen a nyílt törvényszegést választják. A sherwoodi erdőben akkor gyűltek össze a menekülő szabadok, amikor a nottinghami bíró terrorjához képest már az erdei élet is jobb körülményeket kínált. Az erdő pedig olyan, amilyen mindig is volt és lesz: megtermi a maga Robin Hoodját. A többi szinte magától alakul. A lázadók száma egyre nő, az elnyomók kegyetlensége egyre fokozódik, és akkor kitör a vihar. Már nem tudjuk sem fékezni, sem siettetni. Én óvatos pesti szabadként Tarlós Istvánnak szurkolok: még a vihar előtt szeretnék eljutni jó úton biztos fedezékbe.