Nem árt, ha visszaemlékszünk arra, hogyan vallott Gyurcsány Ferenc erről a „köteles beszédről” a Debreczeni József által jegyzett interjúkötetben: „Mi csináltuk meg a köteles akciót is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az – egy kis rossz szándékkal – ellene fordítható. (…) Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés.” Ki gondolta, hogy egy gyurcsányi csúsztatás egyszer a Jobbik kommunikációjában kap szerepet…

Novák kijelentésétől függetlenül tény, a radikális párt láthatóan tanácstalan, merre induljon tovább most, immár parlamenti erőként. Népszerűségük növekedése ugyanis április óta megtorpant, ami több okra vezethető vissza.

Egyrészt az a réteg, amit az olykor az útszéliséget és a rasszizmust súroló szókimondás vonz, már korábban rátalált a pártra, így újabb szavazót nem nagyon lehet szerezni ezzel a stílussal. Másrészt megváltozott a közhangulat is: míg a választók nagy többsége egyetértett abban, hogy a szocialista kormánynak mennie kell, az Orbán-kabinet iránt most él a bizalom. A harmadik ok pedig az, hogy a „körön kívüliségből” származó vonzerejét elvesztette a párt, amikor bekerült a parlamentbe.

Ott van viszont a másik oldal, azon Jobbik-szavazóké, akik nem tűrik a puhaságot, és ha ilyet tapasztalnak, rögtön támadásba lendülnek. Jól mutatja ezt Pősze Lajos hétvégi esete: a jobbikos képviselő hét végén azt mondta, szerinte probléma, hogy a pártot leginkább a Gárdával és Budaházy Györggyel kötik össze, ezentúl inkább a szakmaiságra kéne helyezni a hangsúlyt. Hozzátette, eltűnt már az a rendszer, amivel szemben szükség volt bizonyos lépésekre, így most már fel kell tenni a kérdést, van-e szakmai haszna a Gárdának, vagy csak felesleges „önmutogatás”.

A politikai szempontból legalábbis megfontolandó ténymegállapítás azonban heves vihart okozott. Előbb a kuruc.info ugrott neki Pőszének, később Vona Gábor pártelnök is elítélte, majd hétfőn az egész frakció kiállt a legújabban Magyar Nemzeti Gárdának nevezett szervezet mellett. Megijedtek a reakcióktól.

A csapda tehát a következőképpen néz ki: ha a Jobbik továbbra is úgy politizál, mint a választások előtt tette, nemigen szerez új szavazót, sőt egyesek kiábrándulhatnak belőle, ha azt látják, a hangzatos jelszavak helyett nem jelennek meg valódi szakmai érvek. Amennyiben viszont puhulnak, radikálisabb támogatóik lemorzsolódásától, a kuruc.info mostani támadásához hasonló bírálatoktól kell tartaniuk.

A könnyebb út az első, csak az a kérdés, a jobbik-e.