Az új kábítószeres törvény miatt megint csak kevesebb munkánk lesz, most már nem érdemes foglalkozni velük, kár előállítani bárkit, mert úgyis csak jó szándékú fogyasztók szegények, akik nem bírják a világ feszültségeit, ezért nyúlnak a szerhez. Vagy derék emberbarátok, akik anyaggal látják el szomorkás embertársaikat, hogy néminemű örömhöz jussanak a szerencsétlenek. Ők nem bűnözők, hanem áldozatok. De azért fény gyúl az alagút végén, mert a dílereket ugyan már nem, de a papokat rövidesen elkaphatjuk szertartásért.

Szolgálunk és védünk. Szolgáljuk az államhatalmat, és védjük őket a lakossági túlkapásoktól. Hosszú, kitartó munkával talán sikerül felszámolnunk a társadalmi rendünkre ellenséges elemeket, más kérdés, hogy akkor ki fog dolgozni ebben az országban? Úgyhogy vigyázni kell, csak annyi reakcióst kiiktatni a közéletből, hogy kellő termelő még maradjon. Nehéz, kényes feladat.

De akad más is. Szerencsére a nagyfőnök idehozta Taszárra az irakiakat, úgyhogy most új, izgalmas kihívásokkal kell megküzdenünk. Eddig sóvárogva figyeltük az angol, spanyol, New York-i kollégákat, akik igazi terroristákkal találják magukat szemben, nem történelem-néprajz szakos tanárokkal… Jön majd az anthrax, a pokolgép, a rakéta, a Boeing… Szép új világ… A munkanélküliség réme egyelőre elszállt a fejünk fölül. Hajrá kormány, hajrá D-209, hajrá Újpesti Dózsa!