Jobbszél – Állatok
Ugyancsak méltatlanul bánunk a tyúkokkal a szűkös ketrecekben, a libákat pedig (ezúttal szó szerint a háziszárnyasokat értve ez alatt, bár reneszánszát éljük az asszonyverésnek is) gonoszul tömjük.
Nem múlik el nap, hogy ne értesülnénk egy kutya vagy ló megkínzásáról (bántalmazás, éheztetés), de szinte szó nélkül tudomásul vesszük évi negyvenezer magzat érzéstelenítés nélküli szétszabdalását. (Csak a játék kedvéért, képzeljük el, milyen ügy lenne belőle, ha évente negyvenezer kiskutyát pusztítanának el szervezetten.)
Mégis, úgy érzem, az állatvédők nagyon fontos problémákkal eddig nem foglalkoztak, ezért kénytelen vagyok feltenni a kérdést: mi lesz az egérfogók betiltásával? A patkánymérgek kihelyezésével? Ki bírja nézni, hogy ezeknek a kedves kis jószágoknak, miután összerágcsálták a kamrában a krumplit és a szalonnát, a könyveket a polcon, halniuk kell az önző emberek miatt.
Említeni sem merem a kegyetlenül agyoncsapott, sőt szervezetten irtott szúnyogokat, akik pedig csak a fennmaradásuk érdekében szívják a vérünket, s azokkal az emberekkel, akik ugyanezt teszik, kesztyűs kézzel bánunk.
De itt van a kullancs, amelyről megfeledkeztek az állatvédők. Pedig ezentúl – börtönbüntetést kockáztatva – csak úgy távolíthatjuk el a kullancsot a testünkből, hogy ne okozzunk neki fájdalmat. Miután kivettük, helyezzük vissza a természetbe, lehetőleg valamelyik fára vagy bokor tövébe. Ha végképp nem marad más megoldás, és ki kell szakítani, akkor előtte fájdalomcsillapító injekciót fecskendezzünk a kullancs potrohába.
Ha kellő körültekintéssel járunk el, és megkíméljük a levél- és hajtetveket is (egyéb tetvek kíméletéről nem is szólva), akkor talán feltehetjük a kérdést: miért kell ezerszámra megölni a cápákat pusztán az uszonyukból főzött vacak levesért?
Ungváry Zsolt