JOBBSZÉL – Bosszú
A kolosszális ötlet a vártnál is jobban sült el. Rövidesen Európa országaiba is elérkezett a vuvuzela-mánia. A nagy sportklubok saját színeikkel és címerükkel ellátott hangszereket dobtak piacra, így lehetett vásárolni Real Madrid-, Manchester-, Milan-, sőt olcsóbban, forintért Fradi- és Debrecen-vuvuzelát is. (Ezeken belül természetesen kakás – bocsánat! –, rooneys és ronaldinhós változatban.)
Egy élelmes vállalkozó legyártotta az első- és másodosztály valamennyi csapatának saját vuvuzeláját. Elkészültek a nemzeti válogatottak vuvuzelái; idehaza az opportunistáknak a trianoni Magyarország térképével, aminél azért jobban fogytak a nagy-magyarországos, a székelyföldes, valamint az árpádsávos vuvuzelák. A szegényebb rétegek hozzájuthattak dömpingáron az ömlesztett, Tesco-gazdaságos vuvuzelákhoz, ezeknek csak az volt a gyengéje, hogy a vásárlók valamennyit végigpróbálgatták, mint szilveszterkor a trombitákat.
A modern egyház jelszavával egyes plébániákon az úrfelmutatás is a vuvuzela hangjaira történt, ami kis híján elvezetett az idegborzoló tárgy betiltásához, hiszen ily módon vallási jelképnek minősült, aminek nincs helye a futballpályákon. Mivel azonban néger eredetű hagyományról van szó, ez végül überelte a FIFA világnézeti semlegességet hirdető rendelkezését.