– Elhoztad a pénzt? – vakkantotta, s ültében megemelkedett, hogy kilásson a hatalmas íróasztal mögül. A futár ölében egy akváriumot tartott, csordultig tele papírpénzzel. – Megőrültél? – üvöltött a keresztapa. – Így szállítod a lóvét?

– Üvegzseb-program, Don Niccolo.

A főnök előjött az asztal mögül, s barátságosan meghúzogatta a futár fülét, orrát és haját.

– Csendesebben! Megszólításom: Borzasztóan Kövér Varázsló. Ne feledd, vagy parizert csinálok belőled. Mennyi?

– Ahogy kérte, nagyuram! A Messinai-szorost átívelő híd alapozási költségei, plusz a Szicíliába közlekedő kompok üzemanyag-utalványainak a fele.

– Nem lesz feltűnő, hogy elloptuk?

– Alkalmaztunk kelet-európai rabszolgákat, ők eveznek. Kicsit lassabb az átkelés, de a károsanyag-kibocsátás csökkent. Fel is vettünk a környezetvédelmi minisztériumtól egy kis támogatást, az is benne van az akváriumban.

– És a híd?

– Az egyelőre csak terv. Mire megkezdődne a kivitelezése, mi már árkon-bokron túl leszünk.

Don Niccolo átvette az akváriumot, és berakta a páncélszekrénybe. Éppen vissza akart térni a virslijéhez, amikor nyílt az ajtó, és fejükön csuklyát viselő egyenruhások hatoltak a szobába.

– Bocsánat – mentegetődzött a futár. – Én szóltam nekik. Már nem bírtam tovább az örökös hajhúzogatást.

– Na, gyerünk, kifelé! – rivallt rá a kommandósok parancsnoka a nagy emberre. – Elvisszük az akváriumot is. Te pedig elviszed a balhét.

– Egyedül? – ordított kétségbeesetten Don Niccolo. – Hiszen itt minden ajtó mögött van egy keresztapa.

– Azokra is sor kerül – vigyorgott a parancsnok.

– Vége van annak a világnak, amikor a sok keresztapa irányította Szicíliát. Ezentúl a nevetek: Csendes Don.

Ungváry Zsolt