Pedig ekkor még nem is tudták, hogy Fletó további közjogi akciókkal is bebetonozta magát. Az Országos Választási Bizottság méregfogát kihúzta azzal, hogy öregecskedő felesége helyére Rytkó Emíliát költöztette a pöttöm villába. Továbbá ellopta az alkotmánybírák talárját, akik enélkül nem tudtak semmilyen lényeges kérdést megvitatni; sőt ellopta az összes tollat is, amit csak fellelhetett az országban, s így nem is volt többé mivel kiírni a választásokat. De nem is akadt, aki kiírja, a köztársasági elnököt ugyanis legutolsó négyszemközti megbeszélésükön kicserélte egy vándorsólyomra. Afelől nem kellett aggódnia, hogy bárki szervezkedhetne ellene, mert az ellenzéki politikusokat, önkormányzatokat, civil- és segélyszervezeteket, a történelemtanárok óráit, sőt még Horn Gábor kósza megjegyzéseit is mind-mind lehallgatta. Utolsó lépésként felgyújtotta a Schrödertől külön erre a célra kölcsönkapott Reichstagot, a pártokat betiltotta és közrendészeti kérdésekben teljhatalmat adott kedvenc biztonsági cégének. Az egyetlen megmaradt televíziós csatorna hattól nyolcig folyamatosan azt sugározta, amint a leválthatatlan miniszterelnök – két oldalán bokszkesztyűbe bújtatott kezüket fenyegetőn emelő gorillákkal – elnéző mosollyal kacsint az ország népére, s egy végtelenített hangszalagról kérdezi: „Akar még itt valaki előre hozott választásokat?”