Jobbszél – Film
A felvételen (bár elég rossz minőségű) egyértelműen István király látható, amint Imrének ad tanácsokat a bölcs kormányzásról. Többek között olyanokat mond, hogy mindenkor hallgasson az Európai Unió szavára, az idegenekkel legyen előzékeny, eszébe ne jusson külön adókat kivetni rájuk.
Itt lehalkítja a hangját, alig hallható, feliratozni kell a szöveget. István: „Az pedig egyértelmű, hogy a Fidesz teljesen alkalmatlan Magyarország vezetésére. Korrupt, csaló, diktatúrára hajló párt. Ellenben jó szívvel tudom ajánlani a szocialistákat, különösen egy bizonyos Mesterházyt, aki nagy elődöm, Attila nevét viseli.”
Az MSZP rögtön sajtótájékoztatót hívott össze, Török Zsolt magából kikelve ordította:
– A folyton a történelemre, nagy elődökre hivatkozó Fidesz csúnyán lebukott. Hiába a hagymázas múltidézés, maga Szent István határolódik el tőlük a legélesebben. A kormányszóvivő szerint nyilvánvaló hamisítással van dolgunk, de Szanyi Tibor a betiltott Klubrádió élő adásában azonnal replikázott: „A szóvivő csak akkor nem hazudik, ha nem mozog a szája. A Fidesz érthetően restelli, hogy ilyen módon lebőgött, éppen egy klerikális király mondta ki róluk az ítéletet.”
Néhány szakértő azonban aggályosnak tartotta a felvételt, a legnyomósabb érvük így hangzott: „Tudomásunk szerint a XI. században még nem voltak meg a technikai feltételei a kép- és hangrögzítésnek.”
Szanyi válasza: „Az, hogy valamiről egy fideszes bérszakértő nem tud, még nem jelenti azt, hogy nincs is.”
A probléma megoldódni látszott, amikor az ároktői Rostás Elemér elismerte, hogy ő alakította Szent Istvánt, Imrét pedig a fia, Henrik. Mesterházy szerint voltaképpen egy játékfilmről van szó. Azt tervezik, ha kormányra kerülnek, filmet forgatnak az államalapításról. A sajtóhoz kikerült kópia igazából csak az István-casting eredménye. „Gyalázat, hogy ebből a nemes ügyből a Fidesz rasszista indíttatású álbalhét provokált.”
Ungváry Zsolt