A szemüveges eközben mindenen átgázolva folytatta esztelen ámokfutását. Csörgött a mobilja; a kijelzőn a mama kedves képe mosolygott.

– Csókolom, mama. Csak gyorsan, mert éppen rohanok.

– Most hallottam a tévében – szólt izgatottan az asszony –, hogy lemondtál. Igaz ez? Mert a szomszédok szerint semmit sem kell elhinni, amit mondasz…

– Hát az biztos, hogy nem szoktam kibontani mindig az igazság virágának valamennyi szirmát, de úgy fest, talán tényleg lemondhattam, mert sokan beszélnek erről.

– Jaj, jaj, fiam, hát hogy tehetted? Ki fizeti ki akkor most a gázszámlámat?

– Majd kifizeti a mama a nyugdíjából. A tizenkét haviból.

– És akkor legközelebb mit mondjak, ha érdeklődnek, mivel foglalkozik a fiam? Eddig nyugodtan válaszolhattam: miniszterelnök. Holnaptól mi lesz? – kérdezte kétségbeesetten.

– Hát, mama, ez még alakul. Ki tudja, mit hoz a holnap? Az biztos, hogy elnök leszek.

– Ki győzi ezt a sok változást követni?

– Hát szaladni kell, ha lépést akarunk tartani, az egyszer biztos.

– És nem érnek utol?

A nyurga hátranézett. Ijedten látta, hogy nagyon sokan kergetik. Egy sánta kutya még elloholt mellette, azután a tömeg utolérte.

Telefonja kijelzőjén a mama képét felváltotta egy felirat: „game over”.