– Ez azért talán egy kicsit túlzás… – aggodalmaskodott a mindig szolid Szili Katalin, akinél gyakran tíz-húsz percbe is beletelt, mire a legnagyobb disznóságokra áldását adta.

– Akartok inkább mindannyian a sittre menni? – kérdezte keményen Gyurcsány.

– Jaj nem, dehogy, a Kati folyton akadékoskodik – sipákolta Lendvai Ildikó. – Nagyon jó ötlet ez a harmadik világháború.

– Na, hát akkor rajta! A legjobb úton vagyunk. Beengedjük a huszonhárommillió Steaua Bukarest-szurkolót, felrobbantjuk a bonyhádi vasútállomáson a kukát és ráfogjuk a szaúdi focistákra. Intünk Slotának, hogy indulhat a tankokkal, Obamának pedig megírjuk, hogy már a szocializmusban is mi voltunk a legvidámabb Barack. Felkötjük Kövér kötelére a Kádár koponyáját, az egyetlen működőképes vadászrepülőnkkel pedig rázuhanunk a Teve utcai rendőrpalotára.

– Na de mégis – ellenkezett Szekeres – egy világháborút kirobbantani, az mégis…

– Nem tartasz rá képesnek, Imre? Hiszen már most is annyira utál minket mindenki idehaza és a határokon túl, hogy csak egy szavamba kerül, és indul a buli.

– És biztos, hogy ebből jól fogunk kijönni?

– Még mindig jobban, mint egy országgyűlési választásból.