Hajlamosak vagyunk a beskatulyázásra; ha egy ember kellően sokoldalú, értetlenül állunk a jelenség előtt. Pedig miért ne lehetne valaki egyszerre sikeres filmrendező, s ugyanakkor az állambiztonságnak jelentő spicli? Sőt, olykor úgy érezzük, a kettő szinte feltételezi egymást. Nos, Szabó István magát vélhetően elsősorban Oscar-díjas rendezőnek tartja és csak másodsorban besúgónak.

Illetve előbb volt besúgó, de téves az a nézet, hogy emiatt nyerte volna el az Oscar-díjat, hiszen Novák Dezső is jelentett, mégsem kapott aranylabdát. A D-209-es sz. t. tisztről soha nem tudjuk meg, hogy ő voltaképpen micsoda is elsősorban, mindenesetre – hasonlóan sok leleplezett és még leleplezetlen társához – sokra vitte. Ellentétben azonban Szabóval, aki besúgóból valóban tehetséges filmrendezővé vált, D-209 sosem lett tehetséges politikus. Bár sosem állította, hogy számára ez a legfontosabb. Lehet, hogy a fafaragásban valósítja meg önmagát. A sokoldalúságra, s a kortársaknak (vagy az utókornak) ebből levont téves következtetéseire vannak hasonló példák a történelemből. Igaz, hogy Hitler birodalmi kancellárként talán követett el huncutságokat, de ő elsősorban festő volt, és képei művészi értékéből privát politikusi tevékenysége keveset von le, mondhatni az csak művészi munkásságának része. Néró is inkább volt költő, mint császár. Nem arra volt hiú, ha államférfiúi nagyságát dicsérik, hanem arra, ha a verseit. Sokan nem bánták volna, ha dalok szerzésén és zenélésen kívül nem is foglalkozik mással. (Évekkel ezelőtt Amerikában bemutatták Göncz Árpád darabját, s a helyi kritika állítólag azt írta róla: inkább maradjon meg a politikánál. Mi, innen, ezt például pont fordítva láttuk.) Kádár János ugyan idegen csapatok élén leverte a magyar nemzet szabadságharcát, aztán felakasztatott több száz felkelőt és egy törvényes miniszterelnököt, de a feleségét, a grízes tésztát és a sakkot szerette. Talán ha megmarad írógépműszerésznek, mindannyian jobban járunk, legfeljebb néhány írógép-tulajdonos átkozná, hogy miért nem ment inkább politikai pályára.

Előre sosem lehet tudni, kiből mi lesz. Szabó Istváné a dicsőség, hogy a besúgók közül neki van a legtöbb Oscar-díja. (Az egyéb díjas besúgókat most helyhiány miatt nem soroljuk fel.)