De ez mind semmi. Házam erkélyén módom nyílt néhány vándormadárral társalogni, akik elpanaszolták nekem, hogy a vadludak számára köztudott: a madárinfluenzával egy magyar politikus, bizonyos Orbán mérgezi őket, mert az a célja, hogy előbb a madarak, majd az emberek is mind kipusztuljanak. Ez súlyos vád, bizonyítékot követeltem tőle. Bevallotta, hogy Batiz Andrástól tudja. Így már nincsenek kétségeim.

Néhány hete a rakodópart alsó kövén ültem, és hallgattam, hogy fecseg a felszín. Azt fecsegte, hogy az árvizeket Orbán Viktor okozza, mert szándékosan egyszerre húzza ki a kád dugóját a mosogatóéval, s közben a vécétartályt is üríti.

Végül néhány jó barátom – szaúdi focisták – panaszolták, hogy amikor Felcsúton játszottak barátságos mérkőzést, Orbán Viktor egy őt felvágó arabnak odakiáltott: „A Gyurcsányt rugdosd inkább, te terrorista!”

Bizony, Tisztelt Országgyűlés, nincs is annál visszataszítóbb, mint amikor valaki másként beszél, mint ahogy cselekszik. Az ilyen politikusokat ki kell szorítanunk a Parlamentből a Hortobágyra, Recskre, a Duna-deltába és Szibériába. Mert vagy van demokrácia, vagy nincs!