A kőbányában nehéz volt a munka; a rabszolgák szenvedéseit növelte a rossz koszt, az izzasztó hőség és a felügyelők kegyetlenkedései. Amikor azonban este nyugovóra tértek a mocskos, düledező kunyhókban, arra gondoltak: végtére is az élet, a munka már csak ilyen, a felügyelők máshol sem jobbak. Legalább van mit enni, sőt időnként bohócok érkeznek a kőbányába, és megnevettetik a fásult dolgozókat. Néha meglátogatja őket a fő-főfelügyelő, néhányukkal kedvesen elbeszélget, rájuk kacsint; megérti a problémáikat, és végtére is még mindig jobb itt, mint a szomszéd kőbányában, ahol végsőkig elcsigázott rokonaik élnek.

Egy napon meghalt a fő-főfelügyelő, s új főnök érkezett. Azt mondta, aki jobban dolgozik, többre viheti. Lehet belőle idővel alfelügyelő. Kijárhat a bányából, saját házat építhet, vagyona lehet; megünnepelheti a születésnapokat és szabadon ellátogathat távoli kőbányákba is. Sokan nagy örömmel fogadták a változásokat, de akadtak gyanakvók is. A régi rendet már megszokták, az ilyen felfordulásból káosz lehet; esetleg rosszabbul járhatnak. Elveszhet az a biztos napi savanyúkáposzta-adag és a fél kilónyi kenyér… Mit szólnak a régi felügyelők ahhoz, hogy ezentúl nem muszáj minden felügyelőnek ajándékot venni? Sőt! Megtiltották a rabszolgák bántalmazását is. Az új fő-főfelügyelő még azt is mondta, akár szabad ember is válhat belőlük, de erre a rabszolgák dühösen legyintettek. Az új helyzettel elégedetlenkedők egyre gyakrabban dünynyögtek így: mi a célja ennek a fő-főfelügyelőnek? Magának akarja az egész bányát? Régen kevés volt a kenyér, de biztos. Az ember tudhatta, ki a felügyelő, ki a rabszolga, nem zavarták össze az emberek fejét.

Az új fő-főfelügyelő – amire eddig sosem volt példa – megkérdezte az emberektől: akarják-e, hogy ő maradjon a főnök, vagy legyen valaki a régiek közül. A rabszolgák többsége a régiek mellett döntött. Visszaállt tehát a rend: a munka nehéz, a kaja kevés és vacak, aki rabszolgának született, úgy is hal meg. Morgolódtak ugyan egy kicsit, de az ősi igazság megnyugtatta őket: a világ ilyen, ennek így kell lennie. Az új felügyelő hívei dühösen hallgatták ezeket. Nem is az a baj, hogy nehéz a sorsunk, mondták. De legalább ne láttuk volna, hogy másképp is lehetne!