JOBBSZÉL – SPQR
– Összeköt bennünket az érdek – mondta nekik a császár. – Nekem szükségem van a szenátusra, mert ez adja számomra a hivatkozási alapot arra, hogy mégiscsak jogszerűen uralkodom. Sokan kételkednek ebben, de ők többnyire nem bizonyulnak hosszú életűnek. Nektek is szükségetek van rám, mert mi történne, ha jönne helyettem egy normális uralkodó, aki szétzavarja ezt az egész korrupt, felesleges, élősködő bandát? Amellett pontosan tudjátok, hogy nem érdemes sokat ugrálni, mert nem vagyok szívbajos, ha le kell számolnom azzal, aki nem tetszik. Lebegjen szemetek előtt Seneca végzete, de hivatkozhatnék anyámra vagy nevelőapámra is. Azt javaslom tehát, hogy hozzunk törvényt arról, mely szerint aki isteni mivoltomat kétségbe vonja, az oroszlánok elé vetjük. Aki nem ismeri el közös kormányzásunk tökéletességét, azt a Tiberisbe dobjuk. Aki költői képességeimet leszólja, annak…
– Annak éjjel-nappal a Te verseidet kelljen hallgatnia – szólt közbe valaki.
Néró nyomban kivégeztette a kotnyelest.
– Felgyújtjuk Rómát, és ráfogjuk az ellenzékre – folytatta a császár.
A helyeslő moraj elülte után a néhány fős karthágói frakció egy kiegészítést javasolt:
– Rögzítsük törvényben Hannibálnak a második pun háborúban elszenvedett veszteségeit, különös tekintettel az elefántokra. Aki számadatainkat vitatja, annak kertjét vessük be sóval!
A szenátus minden képtelenséget elfogadott, megszavazott. Ám rövidesen Néró váratlanul öngyilkos lett. Azt is rebesgették, hogy megölték, de néhányan attól tartottak, trükk az egész, a császár él, csak megrendezte a halálát, hogy annál nagyobb lendülettel térhessen vissza majdan, egy költői dalversenyre betoppanva jellegzetes tánclépéseivel.
De addig is gyorsan átálltak az új császár oldalára, mert a szenátus tagjait soha nem Róma sorsa érdekelte, hanem kizárólag a saját pozíciójuk.