Valami figyelmetlenség folytán kiszivárgott a sajtóhoz egy iromány, ami a baloldal (ld. még Összefogás) programalkotó megbeszélésének jegyzőkönyvét tartalmazta. Ebben az állt többek között, hogy eltörölnék a családi adókedvezményt, Lendvai Ildikó külön javaslatára ismét emelnék a gáz árát, Paksot pedig lebontanák, és a törmelékből gátat emelnének a Dunán Nagymarosnál. Valaki fölvetette, hogy a trafiktörvény helyett a Horn-program keretében ingyen fogják osztani a cigit, mindenkinek kötelező lesz szívni. Elkerülhetetlen az újabb IMF-kölcsön, amit az egyszerűség kedvéért azonnal Simon Gábor osztrák számlájára utaltatnának. Visszavonják a kettős állampolgárságot az erdélyi magyaroktól, és – megfelelő egyeztetések után – átadják a románoknak a Tiszántúlt.

Az érthető felháborodást Mesterházy Attila először az elnyomott ellenzéki médiában, az ATV-ben próbálta csitítani:

– Vélhetően félreolvasások és sajtóhibák sorozatáról van szó – magyarázta kisfiús mosollyal Kálmán Olgának, aki újabban egyre kevesebb eredménnyel tudott olyan arcot vágni, mintha érdekelnék a vendégei. – Állítólag elhangzott, hogy a választások után „a papokat kinyírni”. Noha éppen arról volt szó, hogy most már jó lenne a „napokat kibírni”, amik a választásokig még hátravannak. Szintén félrehalláson alapszik, hogy minden újságírót, aki 2010 óta kormánypárti lapba írt, börtönbe fogunk csukni. Valójában a teljes sajtószabadságról beszéltem, de a jegyzőkönyvvezető a „sajtószabadság” és a „börtön” szavakat összetévesztette, ami nem csoda, mert nagyon hasonló a hangzásuk.

Később a miniszterelnök-jelölt a betiltott Klubrádió frekvenciáján üzent az országnak:

– Rosszindulattal, a szavaink kiforgatásával akarnak bennünket angyaliról ördögire festeni a jobberek, de ezt csak addig tehetik, amíg meg nem nyerjük a választást; addig hazudhatják rólunk, hogy mi ártani akarunk nekik, mert amint hatalom lesz a kezünkben, ledaráljuk az összeset a Jászai Mari téri „Fehér Ház” pincéiben.