Jobbszél – Verés
– Igen, amint azt egyenes élő adásban láthatták a nagyobb tévécsatornákon és internetes portálokon, valóban, a kilencedik béből egy pajkos, eleven kis fiúcska a fémvázas székkel hosszasan ütlegelte tanárát, amiért a feltett kérdésre – Ki volt Newton? – a diák a megadott lehetőségek közül azt választotta, hogy New York testvére. Még ez után sem került volna sor a tettlegességre, ha a pedagógus tekintettel van a csemete érzékeny lelkivilágára, és hozzájárul a telefonos segítséghez, amit a gyereknél lévő mobillal azonnal meg is ejthettek volna. Ehelyett avítt, ostoba, konzervatív módszertant követve elégtelent akart adni. A tanuló csak ekkor ütött. Igazából nem is ütött, csak ijesztett, amint az a CNN felvételein jól látszik. A fiú színésznek készül, tulajdonképpen filmet forgattak. Az egyik barátjánál ezért volt kamera. A médiaszakkör vezetője javaslatot is tett igazgatói dicséretre az igyekvésükért.
– Elképzelhető tehát, hogy a tanárát bántalmazó fiatalember dicséretet fog kapni?
– A két esetet egymástól elkülönítve kezeljük. Elveink szerint nem szeghetjük kedvét pusztán azért, mert önmegvalósítása közben az útjába akadt ez a szerencsétlen alak, ez a tanári kar szégyenfoltja, aki kihívóan gyáva, erélytelen magatartásával, a kérdésre ügyetlenül megadott válaszlehetőségekkel szinte kiprovokálta a verést. Kicsit unjuk már, hogy a magyar társadalom minden ártalmatlan kis móka miatt rögtön erőszakot kiált. A kolléga kapott a fejére a vasszékkel. Igen. Eltörték a lábát egy golfütővel, leköpték, kicsavarták a karját és beverték az orrát. Előfordul. Nem értem, miért kell ezért mindjárt farkast kiáltani. Jobb lenne, ha a tévé előtt ülők is magukba néznének, nem verték-e meg ők is fiatal korukban a tanárukat, nem gondoltak-e titkon arra, hogy szívesen megsoroznák géppisztollyal a Teve utcát vagy kilőnék a kormányellenes tüntetők szemét. Mindannyiunkban ott ég erre a vágy, ez a fiú csak merte vállalni önmagát. Ahogy így beszélek róla, azt hiszem, egyre büszkébb vagyok rá, hogy én lehetek ennek az iskolának az igazgatója.
Ungváry Zsolt