Az elmúlt hét vége a forgatásokkal telt el. A tapasztalatok alapján minden szerénytelenség nélkül mondhatjuk, nem csalódnak az újraindított műsorokra várók.

Nagy élet volt a múlt hét végén a Magyar Ház klubból átalakított stúdióban. Itt vették fel a DVTV műsorait, így Bencsik Andrásék ismét Sajtóklubot tarthattak, Pörzse Sándor vendégeket fogadott a Terítékenben, Kerényi Imre pedig felolvashatta hol humoros, hol élcelődő szövegét, amelyet a Szerintemben láthatnak majd a nézők. E hét elején még tartottak az utómunkák – például vágás, feliratozás -, s mire e sorok megjelennek, már folyik a DVD-korongok sokszorosítása. Az október huszadikai Demokratában pedig minden olvasónk ingyenesen megkapja a mutatványszámot.

Amint arról már többször beszámoltunk, a Demokrata Videó Televízió műsora november kilencedikétől úgynevezett DVD-korongon jut el a nézőkhöz hetente, s minden alkalommal körülbelül háromórányi adás készül. A korong kapható lesz a megyeszékhelyek egy-egy árushelyén, illetve a főváros néhány nagyobb újságárusánál, ezek címét a Demokratában közöljük. Egy DVTV ára 680 forint lesz. Akik előfizetnek rá, azoknak a DVTV-t heti 660 forint ellenében viszi házhoz a posta. Olcsóbban juthatnak a DVTV-hez azok, akik a Szkítia-könyvesbolthálózat valamelyik erre felhatalmazott üzletében – ezek címét is tartalmazza majd lapunk – veszik meg a korongot: itt már csak 600 forintot kell fizetni érte. A legelőnyösebben természetesen a Demokrata előfizetői juthatnak hozzá, példányonként 480 forintért.